Hivatalos: Gerrard elhagyja a Liverpoolt

Szerző: SHLétrehozva: 2015. január 2. 11:12
A Liverpool FC pénteken késő délelőtt hivatalos oldalán jelentette be, hogy ez lesz az utolsó szezonja a csapatkapitány Steven Gerrardnak a Vörösök mezében.


A 34 éves Liverpool-ikon egy BL-serleget, egy UEFA-kupa címet, két FA-kupát és három Ligakupát nyert a Mersey-partiakkal, akiknél 1997 óta áll alkalmazásban. Lejár a szerződése, sajtóhírek szerint az MLS-ben folytatja, leginkább David Beckham korábbi együttese, a Los Angeles Galaxy csábítja.

Steven Gerrard:

"Életem legnehezebb döntése volt, rengeteget tépelődtünk rajta a családommal."

"Azért hoztam nyilvánosságra, hogy a jövőmmel kapcsolatos találgatások, pletykák ne vonhassák el a figyelmet, és nyugodtabban folyhasson a munka a menedzser vezetésével."

"Az utolsó mérkőzés utolsó pillanatáig ugyanolyan elkötelezettséggel szolgálom a Poolt, mint korábban."

"Őszintén remélem, sőt, vágyom arra, hogy a jövőben visszatérjek, és olyan feladatot kapjak, amellyel a lehető leginkábbsegítségére lehetek a klubnak."

Brendan Rodgers:

"Talán túl gyakran használják mostanában a legendás jelzőt, de ő rászolgált, sőt, talán még keveset is mondtunk ezzel."

John W. Henry (az LFC elnöke):

"Mérhetetlenül sokat adott a Liverpoolnak. Labdarúgásunk egyik igazi nagy alakja."

Címkék: Steven Gerrard