Hivatalos: az El-győztes a BL-ben!

Szerző: SHLétrehozva: 2013. május 24. 14:04
2015-től automatikusan a Bajnokok Ligájában indul a sorozat győztese, továbbá az Európa-liga aranyérmese is - az UEFA végrehajtó bizottságának döntését a szövetség pénteki, londoni kongresszusán jelentették be.


A BL-aranyérmes, és az El legjobbja is bérelt helyet kap a Bajnokok Ligája főtábláján 2015-től. Utóbbi lépéssel szeretnék vonzóbbá tenni az Európa-ligát a csapatok számára, előbbivel pedig kiküszübölni, hogy előfordulhasson, hogy a BL-címvédő elvesz egy helyet olyan csapattól, amely saját bajnokságában kiharcolta a részvételt (ez fordult elő a Tottenhammel a 2011-2012-es szezon zárásakor).

A döntés következtében akár öt csapat is indulhat majd a BL-győztes bajnokságából az európai mezőnyben, a hatra azonban nemet mondott az UEFA (ha a BL- és az El-győztes ugyanabból a ligából került volna ki, és egyik sem kvalifikálta volna magát a hazai pontvadászatban, ez is megeshetett volna).