Három hónapra kidőlt az új MU-szerzemény

Szerző: shLétrehozva: 2009. július 17. 18:23
Akkor erről ennyit. Gabriel Obertant nem is olyan régen vette meg a Manchester United, ám a Bordeaux egykori szélsője még Franciaországban szedett össze egy olyan sérülést, amely most kiújult. Az MU-nál tudtak a problémáról, ám így is kellett Sir Alex Fergusonnak. A hírek szerint minimum három hónapig harcképtelen lesz a futballista.


„Igen, Obertan olyan súlyos sérülést szenvedett, ami miatt kihagyja a felkészülést és a bajnokság első időszakát - erősítette meg a rossz hírt a skót menedzser. - Ha minden rendben megy, október környékére felépül a fiatal játékos.”

„Tudtunk arról, hogy Gabriel nem teljesen egészséges, ettől függetlenül boldogan igazoltuk le.”

Az örömbe gyorsan elvegyült az üröm is, hiszen mindössze néhány hetet tölthetett egészségesen új csapattársaival a francia tehetség. Források egyelőre nem említik, mije fáj az U21-es válogatott szélsőnek.