Győzni akar a Honvéd Kazahsztánban

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 22. 13:22
Egy óra múlva megkezdi 2008-2009-es szezonját a labdarúgó NB I legutóbbi nyolcadikja, a Budapest Honvéd FC. A kispestiek a kazah Zsetiszu ellen lépnek pályára idegenben az Intertotó-kupa első fordulójának "odavágóján". A magyarok tulajdonosa, George Hemingway győzelmet szeretne ünnepelni - igaz, a kazahok is...


A kispestiek igencsak kurtára sikeredett pihenő után győzelemmel veselkednének neki az előttük álló idénynek. A Honvéd első magyar csapatként mutatkozik be a nemzetközi kupaszíntéren, 14.30-tól a "világ végén", Taldi-Kurganban, a kazah Zsetiszu ellen kell bizonyítaniuk, futballunk ér még valamit.

 

George F. Hemingway, az együttes tulajdonosa az egyik kazah honlapnak elmondta, csapata ugyan nem ismeri ellenfelét, ám idegenben is győzelemre készül.

 

„Úgy gondolom, a kazah futball felszállóágban van, fejlődésen megy keresztül - mondta Hemingway. - Ettől függetlenül azért jöttünk ide, hogy már az első meccsen előnybe kerüljünk. Bár nem sokat tudunk leendő ellenfelünkről, így csupán saját rutinunkban és a gárda körül uralkodó remek hangulatban bízhatunk. Eltökéltek vagyunk."

 

A nemzetközi színtéren most bemutatkozó kazahok viszont felkészültek a 13-szoros magyar bajnok, 6-szoros kupagyőztes Honvédból.

 

„Természetesen nyerni szeretnénk, és kiszolgálni lelkes közönségünket - kezdte Eduard Glazunov, a Zsetiszu vezetőedzője. - Otthon kezdünk, támadni fogunk, ezért két ékkel kezdjük a meccset."

 

Egyetértett trénerével a gárda kapitánya is, Szergej Kupcov arról beszélt, csak a siker lesz elfogadható a jelenleg is tartó kazah bajnokság negyedik helyezettjének.