Görög bajnokság: Gérard Lopez a PAOK-é

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 7. 15:09
Két éves szerződést kötött a Recreativo Huelva középpályása, Gérard Lopez a görög PAOK Szalonikivel.




A 29 éves futballista a Monacónál töltött időszaka után tért vissza hazájába, Spanyolországba és igazolta a Recreativo Huelvába, ahol azonban nem sikerült állandó helyet követelnie magának az első csapatban. A korábban szebb napokat látott középpályás mindössze két bajnokin lépett pályára az elmúlt idényben, így a klub nem hosszabbított vele szerződést.

 

 

 

A görög bajnokság kilencedik helyezettje, a PAOK – amely az utóbbi tíz évben először végzett a hatodik helynél rosszabb pozícióban – jelentkezett be a futballistáért, és kötött két éves megállapodást a szabadlistára tett futballistával.

 

 

 

Gérard a Barcelonában kezdte karrierjét, ahol kezdetben a B csapatban jutott számára hely. 1997-ben aztán a Valenciához igazolt, ahol három idényt töltött el, majd 2001-ben az Alávessel UEFA-kupa-döntőt játszott. Innen visszatért a Barcelonába, ahol öt szezon során több, mint száz bajnokin lépett pályára.