Glen Johnson és Cazorla a Juventusnál?

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 14. 11:02
Komoly erősítésekre készül a Juventus a télen, hiszen nap mint nap jelennek meg a hírek egy sor ismert futballista lehetséges Torinóba szerződéséről. Csütörtök reggel az angol és olasz sajtó két nevet emlegetett az Öreg Hölggyel kapcsolatban: Glen Johnsont és Santi Cazorlát.


A The Mirror szerint az Európa-ligában szereplő egyesület kihasználná a Liverpoolnál uralkodó káoszt és még januárban lecsapna az értékes jobbhátvédre.

A lap hozzáteszi, akadályt jelenthet a Juventus számára, hogy az angol válogatott alapembere tavaly érkezett az egyesülethez borsos, 19 millió fontos összegért és 2013-ig szól a szerződése.

A középpálya megerősítését a Novantesimo.it szakportál szerint az együttes Santi Cazorlával oldaná meg, akire szintén a téli átigazolási piacon csapnának le Delneriék.

A 25 éves szélsőt 2014-ig köti szerződése a Villarrealhoz, vételárát nagyjából 14 millió euróra becsülik és nem mellesleg egy sor európai topcsapat figyelmét felkeltette, így a Real Madrid, Inter, Bayern München és a Schalke is érdeklődik iránta.

Mivel konkrétum egyik játékos esetében sem jelent meg, így módjával kell kezelni a Juventus állítólagos terveit.