Gilberto Silva már a Panathinaikoszé

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 16. 07:48
Hároméves szerződést kötött Gilberto Silva a görög labdarúgó-bajnokságban szereplő Panathinaikosz együttesével. A korábbi brazil válogatott középpályás előző klubja, az angol Arsenal egymillió fontot kapott a játékosért.


Ken Friar, az Arsenal átigazolásokért felelős igazgatója megerősítette a brazil játékos Görögországba szerződését, hiszen elmondta a angol Sun című bulvárlapnak, hogy a felek már aláírták a papírokat, így az átigazolás hivatalos.

 

A sportvezető továbbá elmondta azt is, hogy a játékosért más klubok is bejelentkeztek, például az Everton, azonban Gilberto mindenképpen Görögországba kívánt szerződni.

 

„Voltak más ajánlataink is, hiszen többen szerették volna leigazolni Gilbertót, azonban szem előtt tartottuk azt, hogy ő elsősorban a Panathinaikosz együttesében szeretne szerepelni a jövőben” – mondta Friar.

 

A középpályás a híresztelések szerint szerdán vesz részt a mindent eldöntő orvosi vizsgálaton, és azután írja alá szerződését új csapatával.

 

A Panathinaikosz az elmúlt idényt csupán a harmadik helyen zárta a görög pontvadászatban, és Gilberto Silva mellett korábban márt igazoltak egy „nagy nevet” méghozzá Henk ten Catét a kispadra.