Gera: Örülök, hogy visszatértem!

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 2. 14:17
Kedden negyed három magasságában sajtótájékoztató keretében mutatta be a West Bromwich Albion két szerzeményét, a kapus Ben Fostert, valamint régi-új játékosát, Gera Zoltánt. Természetesen a magyar középpályás is nyilatkozott a sajtónak, amelyben érzéseiről és sérült bokájának állapotáról és a visszatérésről beszélt.


„Örülök, hogy visszatérhettem, hiszen kitűnően éreztem magam itt korábbi tartózkodásom során is. Most újra itt vagyok Roy mellett, akit jól ismerek" – nyitott a sajtótájékoztatón a 71-szeres magyar válogatott, aki 2004 és  2008 között erősítette a birminghamieket.

A Fulhamtől visszatérő középpályás egyelőre bokasérüléssel bajlódik, így kénytelen kihagyni az Izland elleni augusztus 10-i válogatott mérkőzést is, ahogy a Premier League rajtját is. Erről a következőket mondta Gera Zoltán: „Immár sokkal jobban érzem magam, szépen gyógyulok és néhány hét múlva edzésbe állok."

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hivatalos: Gera Zoli újra a West Bromé!
GERA GÓLOK VIDEÓN! Kettő plusz egyéves szerződést kötött a West Bromwich Albion egykori futballistájával, Gera Zoltánnal. A birminghami klub hivatalos honlapján közli a hírt, amelyből kiderül, hogy a Bosman-szabálynak...
Tovább a teljes cikkhez »