Gera és Kádár mestere lett az Év edzője

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 11. 09:43
Roy Hodgson, a Gera Zoltánt soraiban tudó Fulham mestere lett az év labdarúgóedzője Angliában, a másodosztályban pedig a Kádár Tamást foglalkoztató Newcastle United mestere, Chris Hughton részesült elismerésben.


A londoni klub saját honlapján hétfőn éjjel számolt be arról, hogy a szakember a ligában dolgozó vezetőedzők szervezetétől érdemelte ki az elismerést. A Fulham a Premier League-ben ugyan csak 12. lett, az Európa Ligában azonban úgy jutott el a szerdai, Atlético Madrid elleni döntőig, hogy többek között a Juventust és a Hamburgot is búcsúztatta.

A Championshipből azonnal visszajutott Newcastle pedig azt a bravúrt vitte véghez, hogy a bajnokságban lejátszott 46 találkozójából mindössze négyet veszített el, miközben 90-35-ös gólaránnyal és összesen 102 ponttal végzett a tabella élén.