Gellei: Az Újpest az abszolút esélyes

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 26. 11:17
A Paksi FC labdarúgócsapata vasárnap az NB I 12. fordulójában Újpestre látogat. A remek formában lévő lila-fehérek ellen nem lesz könnyű dolog pontot rabolni az atomvárosiaknak. Tudja ezt Gellei Imre is, aki ezen az összecsapáson nem számíthat csapatkapitányára, az eltiltott Éger Lászlóra. Az Újpest vezetőedzője, Szentes Lázár elismeri az ellenfél értékeit, ám ennek ellenére győzelmet vár együttesétől hazai pályán.


A Nyíregyháza elleni hazai vereség nem csak a pályán látottak miatt volt fájó a paksiak számára. A szurkolóik részéről elkövetett rendbontások miatt 100 000 Ft pénzbüntetést kell befizetniük, valamint emelt létszámú biztonsági személyzetet, illetve egy szövetségi ellenőrt kell biztosítaniuk a következő két hazai mérkőzésre.

 

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága Éger László ügyében is ítéletet hozott a héten. A Nyíregyháza ellen kiállított rutinos védőt két mérkőzésre tiltotta el a grémium.

 

A Tolna megyeiek nincsenek jó passzban, a nyírségiek ellen elszenvedett vereségüket megelőzően simán kikaptak a Fehérvár otthonában is. Az Újpest ezzel szemben remek formában van, ráadásul ebben a kiírásban még pontos sem veszítettek odahaza.

 

„Egy nagyon rossz emlékű bajnoki mérkőzésen vagyunk túl – kezdte Gellei Imre.- Mondhatom, hogy a Nyíregyháza elleni mérkőzésen saját magunkat vertük meg. Bosszantó egyéni hibák miatt kaptunk ki, amiért csak magunkat okolhatjuk.”


„Javítani szeretnénk, de természetesen tudjuk, hogy az Újpest az abszolút esélyese a találkozónak – folytatta a paksiak trénere.- Egy bajnoki címre törő együttesről van szó, amelyik kiváló játékosokkal rendelkezik, és nagyszerű formában van.”

 

Az eltiltott Éger helyén a védelem tengelyében valószínűleg Salamon Miklós kap lehetőséget. A kényszerű változtatást leszámítva várhatóan ugyanaz a csapat fut majd ki a Szusza Ferenc Stadion gyepére, mint az előző fordulóban a Nyíregyháza ellen.

 

Az Újpest legutóbb 7-0-ra verte a Bőcsöt a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, így önbizalommal várhatja a paksiak elleni összecsapást. Két játékost, Kincses Pétert és Tisza Tibort kell csak nélkülöznie Szentes Lázárnak, a lilák vezetőedzőjének, aki elmondta mindenképpen győzni szeretnének hazai pályán.

 

„A Paks meglehetősen szeszélyesen szerepel ebben a szezonban, eddig nagyon jó és kevésbé sikeres mérkőzéseket játszott. Legutóbb a Nyíregyháza ellen például a 96. percben kapott gólt és ezzel vesztett. Ellenfelünknek vannak értékei, mindegyik csapatrészében rendelkezik tapasztalt értékes játékossal, akikre oda kell figyelnünk. Ettől függetlenül természetesen győzelemre játszunk, győzni akarunk" - nyilatkozta a szakember az Újpest hivatalos honlapján.

A VÁRHATÓ KEZDŐ CSAPATOK:
PAKSI FC: Kovács A. – Kriston, Salamon, Pandur, Hanák – Heffler, Böde, Sipeki, Csehi– Kiss T., Tököli.
UTE: Balajcza - Dudics, Lipták, Korcsmár, Mijadoniszki - Bori, Bozsics, Sándor, Pollák - Kabát, Rajczi.