Fradi-kizárók és a dunaszerdahelyi balhé

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 30. 18:36
NOVEMBER. A 2009-es évhez közeledve elérkezettnek láttuk az időt, hogy visszarévedjünk a múltba – persze csak a közelibe –, és felelevenítsük, milyen emlékezetes események történtek a labdarúgás világában. Eseménydúsra sikerült az év 11. hónapja: Botrányba fulladt és kis híján magyar áldozata volt a Dunaszerdahely szlovák bajnoki mérkőzésének, nyilvánosságra hozták a Ferencvárost kizárók névsorát, a magyar válogatott pedig az északírek elleni sikerrel zárta az esztendőt. Hajnal Tamás két gólt és négy gólpasszt jegyzett a Bundesligában, elkelt 13 továbbjutó hely a Bajnokok Ligájában, és a Debrecen lett az őszi első az NB I-ben.


Az északírekkel is elbánt nemzeti tizenegyünk

A magyar labdarúgó-válogatott Észak Írországban 2-0-ás győzelemmel zárta a 2008-as esztendőt, Torghelle Sándor mellett Gera Zoltán is eredményes volt. Nemzeti tizenegyünk ezzel tíz idei találkozóján négy sikert, négy döntetlent és két vereséget könyvelhetett el, Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában pedig az előkelő második helyről várhatja a 2009-es folytatást.

 

Kik zárták ki a Ferencvárost az élvonalból?

 

A hónap elején az FTC Pártolói Egyesület honlapján nyilvánossá tette az MLSZ azon licencadó testületének névsorát, amely 2006 júliusában a Ferencváros labdarúgóklub kizárásáról döntött az élvonalból. Az ügyben határozó testület összetétele: Bárányos László, Horváth József, Dr. Laczkó János, Dr. Pálfay Szilárd, Dr. Pere József, Riklik Anett és Szendrő Dénes.

 

Botrány Dunaszerdahelyen, élesedő magyar-szlovák ellentét

 

Kis híján életét vesztette egy magyar szurkoló a Dunaszerdahely-Slovan Bratislava szlovák bajnoki labdarúgó-mérkőzés alatt november elsején. A rendőrség néhány személyt letartóztatott, tucatnál is több sérültről érkeztek jelentések. A 4-0-s pozsonyi győzelemmel zárult találkozó negyedóráig állt, amikor a 15. percben kommandósok hatoltak a magyar drukkerek szektorába. Egy héttel később több mint ezren, több magyar futballklub szurkolótáborának tagjai gyűltek össze a fővárosi Kossuth téren a Miniszterelnöki Hivatal előtt, és a brutális szlovák rendőri fellépés ellen tüntettek.

 

NOVEMBER FŐBB FUTBALLESEMÉNYEI:
  • A Debrecen hazai pályán a Diósgyőrtől elszenvedett nem várt fiaskója ellenére az élen zárt a labdarúgó NB I-ben, a második az Újpest lett, míg meglepetésre az őszi dobogó harmadik fokára a Vasas állhatott fel.
  • A Ferencváros jó hajrájával megelőzte a sokáig vezető Bőcsöt, így az NB II keleti csoportjának élén telelhetett. Nyugaton a Gyirmót szerezte meg az első helyet, mögötte alig egy pont lemaradással a Pécs zárt.
  • A Bajnokok Ligájában 13 továbbjutó hely sorsa dőlt el novemberben, többek között a Manchester United, a Real Madrid, az Arsenal, a Bayern München, a Barcelona, az Inter, a Lyon és a Liverpool is a legjobb 16 közé lépett. Dzsudzsák Balázs és a PSV számára viszont elúszott a hajó. Az Anorthoszisz kapusa, Nagy Zoltán hősies védése életben tartotta csapata nyolcaddöntős reményeit.
  • Spanyolországban tizenöt év után ismét magyar játékos góljának örülhettünk a La Ligában, Vadócz Krisztián az Almería hálójába talált be. Menetelt a Barcelona, négy győzelemmel mellett egy döntetlennel zárt a hónap folyamán. Hullámvölgybe került a Real Madrid: két siker mellett két vereséget is kénytelen volt elkönyvelni a királyi gárda, ráadásul hónapokra kidőlt Ruud van Nistelrooy. Egyre többen vették biztosra Bernd Schuster távozását, ám Predrag Mijatovics ekkor még megerősítette pozíciójában a német szakembert.
  • Angliában két rangadót is nyert az Arsenal, hazai pályán a Manchester Unitedet verte, majd Chelsea otthonából vitte el a három pontot. A kékek ennek ellenére megőrizték vezető pozíciójukat, igaz, a Liverpool csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorult a második helyre a hónap végén. A Vörös Ördögök elleni Ligakupa- mérkőzésen súlyos térdsérülést szenvedett Buzsáky Ákos.
  • Olaszországban négy sikerével meglépett riválisaitól az Inter, amely a Juventust, a Napolit és a Palermót is legyűrte. A Roma a sérüléséből visszatérő Tottival november végére visszatalált a helyes útra, lassan lépett előre a tabellán.
  • Németországban a hónap legjobbjának választotta Hajnal Tamást a Borussia Dortmund, a magyar játékos két találat mellett négy gólpasszt jegyzett novemberben. Tovább folytatta menetelését a meglepetéscsapat a Hoffenheim, amely megőrizte vezető helyét a táblázaton. Igaz, gyors léptekkel haladt előre a címvédő Bayern München, a bajorok 13 gólt lőttek a hónap során. Eltávolították a korábban csapatát bajnoki címig vezető Armin Veh-t a Stuttgart éléről.
  • Hollandiában a magyar rangadót Babos Gábor együttese, az NEC Nijmegen nyerte Dzsudzsák Balázs PSV-je ellen. Az Eindhoven 21 éves magyarja azonban a Heracles Almelo ellen góllal és gólpasszal kérpótolta magát. Novemberben felmerült, Juhász Roland csatlakozik Dzsudzsák együtteséhez.
  • November elején igazán nemes, magyar szívet megdobogtató gesztussal álltak elő Portugáliában: a Benfica és a magyar labdarúgó-válogatott tragikus hirtelenséggel elhunyt kiválósága, Fehér Miklós öt esztendővel ezelőtt hagyott itt bennünket, az évforduló alkalmából pedig dokumentumfilmet készítenek a játékos emlékére. Már a szülői beleegyezés is megvan, mindezt idősebb Fehér Miklós a SportHirado.hu megkeresésére meg is erősítette.