Fogadkoznak az albánok - de ki lő gólt?

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 25. 12:00
Albánia is komolyan készül a magyar labdarúgó-válogatott elleni világbajnoki selejtezőre. Ervin Skela, a csapat egyik legrutinosabb tagja szerint nem szabad megismételni azokat a hibákat, amelyeket Budapesten elkövettek, és akkor elérhetik céljaikat. A hosszú ideje a Bundesligában játszó középpályás kiemelte Dárdai Pált, Hajnal Tamást és Huszti Szabolcsot.


Az albán labdarúgó-válogatott jelenleg a harmadik helyen áll az első selejtező-csoportban, de korántsem ideális a helyzetük. Egyrészt Málta mellett csak ők játszottak már öt meccset, illetve négyszer az ellenfél kapujába sem találtak.

Nem véletlen, hogy ők is fontos találkozónak könyvelik el a Magyarország elleni összecsapást, erre utal Ervin Skela nyilatkozata is.
„Mind mi, játékosok, mind a szurkolók nagyon csalódottak az utóbbi meccsek eredményei miatt. Remélem, hogy nem ismétlődnek meg azok a hibák, amelyeket mind Magyarország, mind Málta ellen elkövettünk.”

A Málta ellen Altin Lala és Lorik Cana hiányában a csapatkapitányi karszalagot is megkapó Skela hozzátette, hogy a magyarok elleni meccs jó lehetőség arra, hogy meggyőzzék a közvéleményt: tudnak ők is focizni.

„Mindannyian tudjuk, hogy a Magyarország elleni meccs milyen fontos. A nagy csapatoknak, mint Portugália és Svédország, már megmutattak a tudásunkat, most szeretnénk, ha erről a magyarok is meggyőződnének. Biztos vagyok benne, hogy Arie Haan szövetségi kapitány megtalálja a megfelelő taktikát.”

A holland szakvezetőnek leginkább a támadósorral van gondja, hiszen öt meccs alatt mindössze három gólt szereztek a szkipetárok – ráadásul azt egy meccsen, Málta ellen. Haant egyébként sokat támadták, hogy nélkülözi Migen Memellint, aki 14 gólnál jár a bajnokságban.

A Cottbusban futballozó Skela három magyar játékost emelt ki, Dárdai Pált, Hajnal Tamást és Huszti Szabolcsot.
„Dárdai a Hertha egyik alapembere, többször játszottam már ellene. Sokat tett azért, hogy a berliniek a német bajnokság élén állnak. A dortmundi Hajnal Tamás kiváló szervező, valamint a Hannovertől a Zenithez távozó Huszti Szabolcsról is csak jókat tudok mondani.”