Fogadási botrány: Aczél másban is bűnös?

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2011. december 6. 14:33
Aczél Zoltánnal, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás Sopron Bank jelenlegi, a Siófok korábbi vezetőedzőjével szemben további bűncselekmények gyanúja merült fel.


 

Ez a tréner előzetes letartóztatásával kapcsolatos okiratokból derült ki, amelyet ügyvédje, Czeglédy Csaba közölt internetes blogjában.

"Aczél Zoltán gyanúsítottal szemben a rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsításban közölt bűncselekményeken kívül további bűncselekmények gyanúja merült fel - áll a blogban. - A bűncselekmények tényállásának tisztázása érdekében további nyomozati cselekmények elvégzése szükséges, ami tovább erősíti az eljárás meghiúsításának és az összebeszélésnek a veszélyét. Aczél Zoltán gyanúsított vonatkozásában az előzetes letartóztatás általános és különleges okai, feltételei fennállnak."

"Ezzel kapcsolatban mi, Aczél Zoltán védői már a pénteki bírósági tárgyalás során is elmondtuk, hogy ez nem fair - nyilatkozta az MTI-nek Czeglédy. - Ez csupán hangulati elem, hiszen ha valamivel gyanúsítani akarják, akkor gyanúsítsák meg. Amennyiben alapos gyanú vetődik fel valakivel kapcsolatban, akkor közölni kell vele a gyanúsítást. Ezt nem lehet lebegtetni. Ezért mindezt úgy kezeljük, hogy nincs, mert büntetőjogilag olyan, mintha nem lenne."

Aczél Zoltán ügyvédei jelezték, szerdán beadják az előzetes letartóztatás elleni fellebbezést, és bíznak benne, hogy a jövő hétvégéig megszületik a fővárosi bíróság döntése.

"Aczél azért van nehéz helyzetben, mert önmagukra terhelő vallomást tevők vallottak rá is - nyilatkozott a védőügyvéd. - Ez nem egyszerű helyzet. Ugyanakkor nem áll az ügyészség rendelkezésére semmiféle információ, amely a szökésére vagy bizonyítékok eltüntetésének szándékára utalna. Az edző volt játékosai letartóztatását hírül véve semmit sem tett két hétig. Senkit sem próbált befolyásolni."

A gyanú szerint Aczél a 2009. április 21-én lejátszott Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntő előtt elfogadta játékosai, Sütő László és Horváth Gábor ajánlatát, amely arra vonatkozott, hogy fejenként 3-4000 euró ellenében legalább két góllal elveszítik a mérkőzést. A tréner ekkor azt ígérte, hogy a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően fogja összeállítani. Az elkövetői kör végül Aczél és játékosai hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan kifizetésre nem került sor.

A 2009. május 23-i ZTE-Siófok bajnoki előtt Aczél - a gyanú szerint - szintén elfogadta két játékosa ajánlatát, melynek értelmében 4000 euró ellenében ő is részt vesz a mérkőzés eredményének befolyásolásában. Aczél - a gyanú szerint - tudva arról, hogy a manipulációban játékosként pontosan kik vesznek részt, a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően állította össze és a meccs után átvette a neki ígért 4000 eurót.