Flores a szurkolók bocsánatáért esedezik

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 28. 09:00
Quique Sánchez Flores minden Benfiquistát arra kér, egyszeri, kicsúszott eredménynek tekintse az Olympiakosz elleni UEFA-kupa mérkőzésen elszenvedett 5-1-es zakót, és ne forduljon el a csapattól a kiütéses vereség ellenére sem. Kollégája, Ernesto Valverde a helyén kezeli a győzelmet, amely elmondása szerint cseppet sem volt olyan sima, mint azt az eredmény tükrözi.


 

A Benfica katasztrófális, 5-1-es vereséget szenvedett csütörtökön az Olympiakosztól, és a játék képe alapján azon sem lepődhettünk volna meg, ha nagyobb különbséggel diadalmaskodik a pireuszi alakulat.

A Sasok mestere, Quique Sánchez Flores nem is próbálja meg magyarázni a bizonyítványt, sokkal inkább a szurkolók türelmét kéri, hogy helyrehozhassák a görögországi kisiklást.

„Elnézést kérek a stadionban helyet foglaló szurkolóinktól és mindazoktól, akik a Benficának szorítottak ezen a mérkőzésen. Ígérem, többet nem fordul elő ilyen vagy ehhez hasonló szégyen. Már az első percben hátrányba kerültünk, és a 25. minutumban 3-0 állt az eredményjelzőn – erre nincsen magyarázat” – szabadkozott a szakvezető a klub hivatalos honlapján.

„Nem emlékszem arra, hogy bármelyik csapatommal is kaptam valaha öt gólt. Levonjuk a megfelelő következtetéseket a kilencven percből, és igyekszünk minél hamarabb visszatérni a normális kerékvágásba. Hétfőn, bízom benne, már egy egészen más Benfica fut ki a pályára (a Vitória Setúbal elleni bajnokin).”

Az Olympiakosz vezetőedzője, Ernesto Valverde természetesen sokkal elégedettebben nyilatkozott kollégájánál a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

„Nagyon fontos három pontot gyűjtöttünk be, amiben döntő szerepet játszott, hogy már az elején három gólt szereztünk, ráadásul három helyzetből. A győzelem mindenesetre mindenesetre nem volt annyira könnyű, mint azt az eredményre nézve gondolnánk.”

A görögök győzelme, illetve a Harkov csütörtöki sikere a Galatasaray otthonában a feje tetejére állította a csoportot, így ugyanis még mind az öt csapatnak jó esélye van arra, hogy továbbjusson a B jelű ötösből.

 

UEFA-KUPA, A B CSOPORT ÁLLÁSA:
1. Galatasaray 3 2 0 1 3 1 6
2. Metaliszt 2 1 1 0 1 0 4
3. Olympiakosz 2 1 0 1 5 2 3
4. Hertha 2 0 2 0 1 1 2
5. Benfica 3 0 1 2 2 8 1