Filkor a Sassuolóba került kölcsönben

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 8. 20:51
Egy évre kölcsönbe a Serie B-ben szereplő Sassuolóba került kölcsönbe Filkor Attila az Internazionalétól. A játékos a SportHirado.hu érdeklődésére elárulta, számos ajánlat közül válogathatott, és úgy érzi, sikerült a számára legmegfelelőbbet kiválasztania, ebben az együttesben ugyanis állandó játéklehetőséghez juthat.



A tizenkilenc esztendős középpályás legutóbb a Grosseto mezét húzhatta magára, ahol tizennégy mérkőzésen kapott játéklehetőséget. Kiváló teljesítményt nyújtott a Serie B-s együttesnél, melynek hatására visszarendelte az Internazionale, ám azonnal kölcsön is adta a második vonalba az idén feljutó Sassuolónak.


A játékos elmondta, számára elsődleges szempont az állandó játéklehetőség volt, ebből a szempontból pedig a Sassuolo ajánlata volt a legkedvezőbb: „Mindenképpen felnőttek között szerettem volna játszani, ezért eszembe sem jutott, hogy az Inter tartalékcsapatában folytassam” – mondta a játékos.


„A Sassuolón kívül megkeresett a Messina és a Livorno is, csak hogy kettőt említsek a kérők közül, de azt hiszem, sikerült meghoznom a számomra legmegfelelőbb döntést.”


„Az Interrel nemrégiben hosszabbítottam meg a szerződésemet 2012-ig, így van időm bőven, hogy ott is bizonyítsak. A következő szezonban mindenesetre a Serie B-ben próbálok szerencsét, azt követően pedig meglátjuk, hogy alakul a sorsom” – beszélt jövőjéről a középpályás.


A zöld-fekete együttes a legkevésbé sem számít élklubnak Olaszországban, olyannyira nem, hogy Serie C-ből való feljutása a klub históriáskönyvének aranylapjára kerül, ez jelenti ugyanis a kiscsapat történetének eddigi legjobb eredményét. Ennek fényében minden bizonnyal nem az élvonalba kerülést tűzik ki célul a klub háza táján.