Ferguson: Örülök az egy pontnak!

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 3. 12:01
Gólnélküli döntetlen egy kiscsapat ellen, Sir Alex Ferguson mégis elégedett? - valami itt nincs rendben. Márpedig a Manchester United szombati harmatos produkciója ellenére kénytelen volt csapatát dicsérni a skót szaktekintély, aki örülhetett, hogy egy ponttal távozott a nagyszerűen játszó, kissé szerencsétlen Sunderland otthonából a Premier League 7. fordulójában.


„A Sunderland előtt adódott egy sor helyzet és azt kell mondjam, fantasztikusan védekeztünk – kezdte meccs utáni értékelését Ferguson. – Ennek azért örülök, mert mostanában akadtak gondok a hátsó alakzatban és meccseket buktunk el emiatt."

„Mind a négy hátvédem jól mozgott, különösen John O'Shea, aki egyeduralkodó volt a levegőben és a szerdai biztató szereplése után ismét brillírozó Rafael."

„Egy mindenre elszánt ellenféllel játszottunk, amely hazai pályán rettentően jó mérleggel rendelkezik, ezért elégedett vagyok a megszerzett egy ponttal" – folytatta a menedzser.

A hazaiak irányítottak az első félidőben és kis híján megszerezték a vezetést a 16. percben, ám Malbrangue kísérletét óriási bravúrral hárította Edwin van der Sar. Hogy hol volt eközben a United? Michael Owen vezetésével jobbára csak szenvedett.

„Az első 25 percben halott volt támadójátékunk, csak a szünet közeledtével kezdtük megtartani a labdákat és építkezni" – magyarázta a tréner, aki a félidőben lecserélte  az angol sajtó által élesen kritizált csatárt és Dimitar Berbatovot hozta be helyére.

„A folytatás már jobbra sikerült, többet veszélyezettetünk, de ettől függetlenül a Sunderland pontrúgásai állandó gondot okoztak" – zárta mondandóját Ferguson, aki lehet, hogy a 0-0-val elégedett volt, de hét meccsen elért három győzelemmel már bizonyára kevésbé.

EMLÉKEZTETŐ, PREMIER LEAGUE, 7. FORDULÓ
Stadium of Light, vezette: Chris Foy.
SUNDERLAND: Mignolet - Onuoha, Turner, Bramble, Bardsley - Malbranque (Gyan, 82.), Henderson, Cattermole, Zenden (Reid, 82.) - Elmohamady, Bent. Menedzser: Steve Bruce. Cserepad: Gordon, Mensah, Da Silva, Riveros, Reid, A. Ferdinand, Gyan.
MANCHESTER UNITED: Van Der Sar - O'Shea, Vidics, Ferdinand, Rafael - Fletcher, Scholes, Anderson - Nani, Macheda (Chicarito, 65.), Owen (Berbatov, 46.). Menedzser: Sir Alex Ferguson. Cserepad: Kuszczak, Evra, Berbatov, Smalling, Chicharito, Gibson, Bébé.
Sárga lap: Turner (92.), ill. Vidics (17.), Rafael (93.)
A többi végeredmény:
Birmingham-Everton 0-2 (Johnson 54. - öngól, Cahill 91.), Stoke-Blackburn 1-0 (Walters, 48.), Tottenham-Aston Villa 2-1 (Van der Vaart 45., 75., ill. Albrighton, 16.), West Brom-Bolton 1-1 (Morrison 78., ill. Elmander 64.), West Ham-Fulham 1-1 (Piquionne 51., ill. Dempsey, 33.), Wigan-Wolverhampton 2-0 (Gomez 65., Rodallega 86. - kiállítva: Henry 11. - Wolverhampton).
Vasárnap:
Manchester City  -  Newcastle United (14.30), Liverpool FC  -  Blackpool (16.00), Chelsea-Arsenal (17.00).   

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ezt megúszta a Manchester United!
A Manchester United nagyon gyenge játékot produkálva ért el 0-0-s döntetlent a Sunderland otthonában a Premier League 7. fordulójában. Egy öltözői csőtörés miatt húsz percet csúszott meccsen csupán egyetlen Berbatov-helyzetet és...
Tovább a teljes cikkhez »