Ferguson elnézést kért a szurkolóktól

Szerző: SHLétrehozva: 2011. december 1. 16:25
Sir Alex Ferguson a Manchester United-szurkolók bocsánatát kérte a Crystal Palace elleni Ligakupa-lebőgés után, és elismeri: ez a teljesítmény nem volt méltó a klub hagyományaihoz. Jonny Evanst ugyancsak lesújtotta a kiesés, míg a kiscsapat edzője majd’ kiugrott a bőréből.


A Manchester United hazai pályán esett ki a Ligakupa negyeddöntőjéből a másodosztályú Crystal Palace ellen, ráadásul a vártnál erősebb összetételben, Valenciával, Pakkal, Smallinggal vagy éppen Berbatovval a kezdőcsapatban állt fel.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vendégek győztes gólját erősen lesgyanús szituáció előzte meg, de Sir Alex Ferguson nem szeretne ezzel takarózni.

„Nem tudom, hol kezdjem, hogy őszinte legyek. Először is bocsánatot szeretnék kérni a szurkolóktól, ez a teljesítmény nem volt méltó a Manchester Unitedhez” – mondta rendkívül önkritikusan a skót menedzser.

„A Crystal Palace hatalmas dicséretet érdemel, minden egyes játékosa csúszott-mászott a továbbjutásért. Talán túl sok volt a rövidpassz, ha mindenképp meg kell neveznem a búcsú legfőbb okát.”

„Amikor következett a hosszabbítás, azt hittem, hogy meglesz az elődöntő. A Crystal Palace második gólját les előzte meg, ahogy az a visszajátszásokból is kiderült, de nem akarom elvitatni a vendégek sikerét – rászolgáltak. Nagyon szomorú este ez a Manchester Unitednek.”

Jonny Evans századik tétmeccsét játszotta az MU-ban, és hogy még emlékezetesebb legyen a jubileum, a csapatkapitányi karszalagot is megkapta. Csalódottságát így sem tudta leplezni.

„Mikor megtudtam, hogy én leszek a csapatkapitány, hihetetlenül boldog voltam, de utólag elcserélném a győzelemre” – mondta szomorúan az északír középhátvéd.

„Azt gondoltam, meg sem állunk a győzelemig, amikor egyenlítettünk, majd akkor is, amikor a ráadás első félidejében a Stretford End felé támadtunk. Sajnos a tizenhatoson belülre is kevésszer jutottunk.”

A Palace sikeredzője, Dougie Freedman keble csak úgy dagadt a büszkeségtől a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

„Elképesztő, amit a játékosaim véghezvittek. A hozzáállásuk példaértékű volt, valósággal meghaltak a pályán. A sérülésekkel balszerencsénk volt, két játékosunkat is kényszerű okokból kellett lecserélni, de a továbbjutást semmi sem árnyékolhatja be.”

„Soha nem fogom elfelejteni ezt a meccset: ötezer olyan drukker kísért el minket az Old Traffordra, akik a közelmúltban még abban sem lehettek biztosak, hogy szeretett csapatuk megéli-e a holnapot. Ezzel a kilencven perccel elnyerték méltó jutalmukat” – utalt a menedzser arra, hogy nemrégiben az is felvetődött, hogy a Palace pénzügyi okok miatt a másodosztályban sem indulhat.

Most viszont készülhetnek a Ligakupa elődöntőjére, és egyáltalán nem kizárt, hogy a fináléban is érdekeltek lesznek, hiszen a szintén Championshipben szereplő Cardiff Cityt sorsolták hozzájuk. A másik ágon a Manchester City és a Liverpool feszül egymásnak.

 

LIGAKUPA, NEGYEDDÖNTŐ:

MANCHESTER UNITED-CRYSTAL PALACE 1-2 (0-0, 1-1, 1-2)

Manchester, Old Trafford, vezette: Chris Foy.

MANCHESTER UNITED: Amos - Rafael (Pogba, 64.), Evans, Smalling, Fábio (Fryers, 37.) - Valencia, Gibson, Pak - Diouf, Berbatov (Morrison, 46.), Macheda. Menedzser: Sir Alex Ferguson.

Cserék: Lindegaard - kapus, Morrison, Pogba, Cole, Fryers, M. Keane, Lingard.

CRYSTAL PALACE: Price - Clyne, McCarthy, Gardner, Wright - O'Keefe, Dikgacoi, Moxey (Ambrose, 46.) - Scannell (Parr, 45.), Zaha, Easter (Murray, 74.). Menedzser: Dougie Freedman.

Cserék: Speroni - kapus, Parr, Ambrose, Iversen, Jedinak, Murray, Ramage.

Gólszerző: Macheda (68. - 11-esből), ill. Ambrose (65.), Murray (98.)

Sárga lap: Fábio (29.), Gibson (110.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hazai pályán vágták orcán a Unitedet
A Manchester United a negyeddöntőben búcsúzott a Ligakupától, miután hazai pályán szégyenszemre 2-1-re kikapott a másodosztályú Crystal Palace-tól. A bajnoki címvédő tartalékosan állt ki, de így is gond nélkül vennie kellett...
Tovább a teljes cikkhez »