"Fergie nem adta volna el Welbecket"

Szerző: SHLétrehozva: 2014. szeptember 12. 20:07
Sir Alex Ferguson irányítása alatt biztosan nem történhetett volna meg, hogy a csapat egyik nagy reménysége, azaz Danny Welbeck eligazol, ráadásul éppen az Arsenalhoz megy - ezt a skót edzőlegenda korábbi segítője, a Fulhamnél és az Anzsinál is megfordult holland tréner, René Meulensteen nyilatkozta a talkSPORT rádió egyik műsorában.


"Nyolc-kilenc éves korától együtt dolgoztam Dannyvel, hatalmas tehetség, aki úgy igazán talán még meg sem tudta mutatni, mit is tud valójában. Elképesztően sokoldalú csatár, ezért is mondom azt, hogy tökéletes választás az Arsenal számára, beleillik majd a képbe az Ágyúsoknál. A kombinációs játékban éppúgy lehet rá számítani, mint a gyors előretöréseknél, kontráknál" - fejtegette Meulensteen.

A holland szakember szerint Welbeck kibontakozását nagyban megnehezítette, hogy nem kapta meg a bizalmat a manchesterieknél arra, hogy sorozatban bizonyíthasson kedvenc posztján, befejező csatárként.

"Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy alaposan elmarad a Radamel Falcaóval vagy Robin Van Persie-vel történő összevetésben"  - tette hozzá, kritizálva ezzel Van Gaal érvelését, miszerint azért váltak meg Welbecktől, mert nem voltak elég jók a gólstatisztikái.

A tréner azt is mondta, Sir Alex Ferguson biztosan nem adta volna el a saját nevelésű támadót, megadta volna az esélyt számára, hogy az MU-ból lehessen a bajnokság egyik legjobbja.

A 23 éves Welbeck - aki az átigazolási időszak utolsó óráiban váltott csapatot - immár Arsenal-játékosént vezette 2-0-s győzelemre Angliát a hétfő esti Eb-selejtezős nyitányon, a svájci válogatott otthonában.

Címkék: danny_welbeck