Fergie lecsalózta Torrest!

Szerző: shLétrehozva: 2010. szeptember 20. 11:46
Ahogy annak lennie kell, a Manchester United-Liverpool (3-2) rangadó nem ért véget Howard Webb hármas sípszavakor. Miközben az MU-nál örömtüzeket gyújtottak a presztízssikert követően, Sir Alex Ferguson menedzser odapiszkált egyet a másik oldalnak. A skót szakember szerint Fernando Torres egy csaló.


Szegény Torres, azon kívül, hogy hetek, hónapok óta nem talál rá régi önmagára, minden héten a célkeresztbe kerül a Premier League-ben. Egyszer lebénázzák, egyszer meg lecsalózzák. Legalábbis Ferguson mester szerint nem játszott korrekten a spanyol világbajnok.

"A liverpooliak két téves bírói ítéletnek köszönhették, hogy null-kettőről kiegyenlíthettek - kezdte mérgesen a menedzser. - kaptak egy jogtalan tizenegyest, meg egy hibásan megítélt szabadrúgást."

"Azóta megnéztem ez utóbbi esetet, s azt kell mondjam, Fernando Torres megetette a bírót. John O'Shea ugyanis nem szabálytalankodott. Ez kétségtelen. Torres csalt, ki szerette volna állíttatni a védőnket!"

S ha már védelem. Ferguson kiemelte a csapatkapitány Nemanja Vidics teljesítményét, s dicsérte csapatát, amiért az képes volt végig maximálisan figyelni a mérkőzésre. 

"Vidics mesteri volt, ezt tudja, ezt várom el tőle. Bárkivel felveszi a versenyt, hihetetlenül erős ember. Miközben az elmúlt időszakban a koncentráció hiányáról beszéltem, most ennek ellenkezőjét kell kiemelnem. Remekül összpontosítottunk, a két bekapott gól meg bírói hibákból esett. Megérdemeltük a győzelmet."

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Berbatov: Ferguson megölt volna minket!
Dimitar Berbatov megmentette csapatát Sir Alex Ferguson mindent elsöprő haragjától. Mindezt a az ősi rivális Liverpool ellen mesterhármast jegyző bolgár csatár ismerte el a lefújást követően. A futballista szerint megölte volna...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Berbatov mesterhármasa a Pool végzete
VIDEÓK! Ritkán látható feltámadást követően 0-2-ről állt talpra a Liverpool a Manchester United vendégeként, de az ősi rangadó hőse, Dimitar Berbatov harmadszor is büntetett, ezzel az MU 3-2-re legyőzte ellenfelét a Premier...
Tovább a teljes cikkhez »