Fellaini: Olyan ez, mint egy álom

Szerző: SHLétrehozva: 2013. szeptember 13. 21:03
Marouane Fellaini számára egy álom valósult meg azzal, hogy a nyári átigazolási időszak utolsó perceiben a Manchester United játékosa lett. Bemutatták a belga válogatott sztárt, aki a hiányzó láncszem lehet a bajnoki címvédő belső középpályáján.


Fellaini először a motivációiról beszélt a sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatáson:

"A menedzser tudott a céljaimról, trófeákért akarok küzdeni, és az MU-nál minden esélyem megvan erre. Őszintén szólva nem igazán hittem benne, de meglepetésemre végül mégis összejött, most már a világ egyik legnevesebb klubjában futballozhatok."

A Vörös Ördögök keretét elnézve meg kell küzdeni a kezdőcsapatba kerülésért a sztárnak, aki készen áll erre:

"Itt is meg kell mutatnom, mit tudok. Segít, hogy ismerem az edzőt, ismerem a stábot. Ismerem a játékosot is, hiszen rengeteg PL-meccset játszottam már. Van, aki nem kedveli stílusomat, de a lényeg az, hogy a menedzser elismer, bizalmat szavazott. Már az Evertonban is sokat segítette a beilleszkedésben, fejlődésben."

A sokoldalú játékost több poszton is bevetheti majd David Moyes:

"Lehetek védekező középpályás, vagy játszhatok a csatárok mögött, ott segítek, ahol kell. A legfontosabb hogy győzzön a csapat."