Fellaini kivásárlási ára lejárt

Szerző: SHLétrehozva: 2013. augusztus 15. 16:51
Roberto Martínez, az Everton menedzsere igencsak megkönnyebbült, mikor július 31-én lejárt kulcsjátékosa, Marouane Fellini szerződés szerinti kivásárlási ára. Addig ugyanis nem tudtak volna mit tenni, ha a belga középpályásra hajtó Manchester United kifizeti azt.


 

David Moyes, az Everton egykori és a Manchester United új menedzsere két egykori játékosát szerette volna magával vinni az Old Traffordra. Az egyik Leighton Baines volt, de a balhátvédről egy 12 millió fontos visszautasított ajánlat után a jelek szerint lemondtak, Marouane Fellainiról pedig úgy látszik, lemaradtak.

Roberto Martínez, a liverpooli csapat új menedzsere ugyanis elmondta, ő mindig is meg szerette volna tartani a 25 éves belga középpályást, így nagyon örül, hogy július utolsó napja óta nem kell miatta izgulnia, ugyanis lejárt a játékos szerződésbe foglalt kivásárlási ára.

"Megvolt Marouane kivásárlási ára, de előtte nagyon egyszerű volt a képlet: ha ezt egy klub kifizeti, nekünk nincs beleszólásunk - magyarázta a spanyol tréner. - Ez azonban július 31-én lejárt, addig viszont minden nap aggódtunk, hogy mi fog történni. Azóta viszont végre csak a következő szezonra összpontosíthatunk."

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Fellaini közel az MU-hoz
A Manchester Unitedhez tart Marouane Fellaini, az Everton belga válogatott belső középpályása - hirdeti szerdai címlapján a Het Laatste Nieuws című belga lap....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
"Fellaini kell a MU-nak, nem Fabregas!"
Lou Macari, a Manchester United egykori középpályása szerint az új menedzsernek, David Moyesnek sokkal inkább egykori játékosát, Marouane Fellainit kellene megszereznie az Evertontól a középpályára, semmint Cesc Fabegast...
Tovább a teljes cikkhez »