Fellaini inkább játszik, a műtét ráér

Létrehozva: 2013. október 9. 09:36
A Manchester United hétvégi bajnokiján nem lépett pályára, de a belga válogatottal mégis együtt edzett a nyári méregdrága igazolás, Marouane Fellaini, aki a télig halasztja a műtétet sérült csuklóján.


A 25 éves középpályás nem örvend valami nagy népszerűségnek a szurkolók körében eddigi halvány játéka nyomán, azzal pedig végképp kihúzta a gyufát, hogy a sunderlandi 2-1-es győzelmet kihagyta, de azóta mégis edz.

A hétvégén vizsgálták meg a Vörös Ördögök orvosai, és álláspontjuk szerint az Everton korábbi sztárja nem szorul azonnali műtétre. A belgák csapatorvosa, Kris van Crombrugge egyetértett, és megvédte a támadott játékost.

„A Manchester Uniteddel egyeztetve Marouane Fellaini december-január táján operáción esik át, hacsak nem kerül ki a játékból korábban, például egy eltiltás miatt" – erősítette meg a halasztás tényét a szakember.

„A műtét után nagyjából egy-két hétre lesz szüksége a felépüléshez, utána védőfelszereléssel pályára léphet. Nem sürgős, hogy kés alá feküdjön, ezért is döntöttünk a halasztás mellett. A hétvégén azért nem szerepelhetett, mert túlságosan erős fájdalmat érzett, de ez azóta enyhült, így folytatta a munkát" – indokolta meg az ellentétet.

Fellaini öt bajnokin lépett pályára a szenvedő United színeiben, gólt még nem szerzett. A jelek szerint sérülése ellenére ott lesz Zágrábban, ahol kiharcolhatja csapatával a jövő évi világbajnoki részvételt - 2002 óta először.