Féllábbal már Cipruson a Loki klasszisa

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 11. 17:12
Az MTK, a Büki TK, a Haladás, a Ferencváros, az Atletico Paranaense és a DVSC-TEVA után újabb csapattal ismerkedhet meg Leandro, a brazil-magyar szélső. A hajdúsági együttes futballistáját ugyanis már „csak” két lépés, az orvosi vizsgálat és a szerződéskötés választja el az Omonia Nicosiától. A korábbi tízszeres magyar válogatott játékos mindesetre kedden Ciprusra utazik, de állítja, pályafutása még nem érkezik el utolsó állomásához.


„Ha minden rendben lesz holnap, akkor az Omonia Nicosia együtteséhez igazolok, bár még nem tudom, mennyi időre – nyilatkozta Leandro a dvsc.hu-nak.


Sokak szerint az őszi Bajnokok Ligája-szereplés növelte a Loki játékosok piaci értékét, de eddig még senki sem távozott a debreceniektől. Leandro lehet az első fecske, persze sokan fanyaloghatnak, hogy „csak Ciprusra igazol.

De ne feledjük, az ország két csapata is szépen helytállt a BL-főtábláján, igaz nem az Omonia, hanem az Anorthoszisz és az APOEL Nicosia ért el szép eredményeket. A lokista leendő (?) csapata jelenleg a pontvadászat harmadik helyén áll, három pont a hátránya az éllovas APOEL-lel szemben.


„Mondtam Szima Gábornak, hogy Debrecenben van egy lakásom, amit nem szeretnék eladni, mert ciprusi pályafutásom után szívesen visszatérnék a Lokihoz. Egy nagyon komoly csapathoz szerződöm, hiszen az Omonia a bajnoki címre hajt” – jegyezte meg Leandro.

A nicosiai együttes már tizenkilenc bajnoki címet szerzett, vagyis szó sincs arról, hogy nevesincs klubnak számítana.

„Cél még a klubnál, hogy bejussanak a BL-csoportkörbe, remélem, ebben segíthetem a csapatot. Egyelőre balhátvéd poszton számítanak rám, de előfordulhat, hogy középpályásként is szerepet kapok majd. Én ott próbálom kiadni magamból a maximumot, ahol legjobban szükség van rám” – mondta Leandro.