Falcao megegyezett a Chelsea-vel?!

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 24. 12:20
A Chelsea André Villas-Boas után jó úton jár, hogy elhozza a Porto másik nagy értékét, a 85 mérkőzésen 73 gólt termelő Radamel Falcaót, akivel angol és portugál lapértesülések szerint megegyezett a személyes részletekről.


A Correio da Manha és a Daily Star állítja, az Európa-ligában 17 gólig jutott kolumbiai csatár felettébb jól hangzó, 5 millió fontos éves fizetést harcolt ki a londoniaknál, a Kékek pedig 26,5 millió fontért vásárolják ki a portugál bajnoknál 2013-ig érvényes szerződéséből.

„Az ügynökömre hagyom az ilyen kérdéseket. Nyugodt vagyok a jövőt illetően, célom, hogy keményen dolgozva sikeres lehetek az angol bajnokságban is. Ha a Chelsea engem akar, akkor csak jöjjön és tárgyaljunk!" – mondta a Daily Starnak a Falcao.

Mivel a Kékek a hírek szerint közel állnak a megegyezéshez Romelu Lukakuval is, így rögtön két csatár érkezhet a Stamford Bridge-re, ami nem sok jóval kecsegtetne a Didier Drogba, Nicolas Anelka és Salomon Kalou hármasnak Fernando Torres jelenlétében.