Fabregas: Keddre minden rendben lesz

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 5. 16:30
Nem kapott szerepet a Sunderlanddel vívott hétvégi bajnokin Cesc Fabregas, aki ennek ellenére bizakodó a három nap múlva sorra kerülő Barcelona elleni BL-rangadó előtt. A térdével bajlódó középpályás reményei szerint rendben lesz a visszavágóra.


A spanyol világbajnok a Stoke City ellen 1-0-ra megnyert februári bajnoki óta nem lépett pályára, de úgy tűnik visszatérésére nem kell sokat várni, ahogy sejteni lehetett, az Ágyúsok a katalánok elleni visszavágóra tartogatják.

„Jól érzem magam, mindent megteszek, hogy minél leghamarabb a csapat rendelkezésére álljak. Fizikálisan rendben vagyok, nem baj, hogy egy kis pihenőt tartottam, jobb játékosként térek vissza" – olvasható Fabregas nyilatkozata a Sky Sportson.

„Lehet, hogy leülhettem volna a szombati találkozón a kispadra, de úgy döntöttünk, hogy az a legjobb, ha tovább pihenek, edzzek egyet vasárnap, és hétfőn átesve vizsgálatokon utazom el Barcelonába. Bízom benne, hogy keddre minden rendben lesz" – tette hozzá.

Bár a londoniak vezére ezek szerint visszatér, Robin van Persie és Theo Walcott biztosan nem lesz ott a második mérkőzésen, amelyet 2-1-es előnnyel kezd az együttes.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vereséggel felérő Arsenal-döntetlen
Az Arsenal hatalmas lehetőséget szalasztott el, hogy megérkezzen a Manchester United sarkába: csupán 0-0-s döntetlent játszott otthon a Sunderlanddel a Premier League 29. fordulójában. A pozitív hős a Fekete Macskák kapusa,...
Tovább a teljes cikkhez »