EURO-2008: rekordbevétel az UEFA-nak, 700 millió eurós nyereség

Szerző: MTILétrehozva: 2008. július 29. 14:23
Rekordbevételt hozott az osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokság az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA), amely 700 millió eurós profitot könyvelhetett el.


„A júniusi Európa-bajnokság 50 százalékkal több bevételt, 1,3 milliárd eurót termelt, mint a négy évvel ezelőtti portugáliai kontinenstorna" - mondta Martin Kallen, a szervezőbizottság vezetője.

 

A kiadásokra 600 millió eurót költöttek el, a megmaradt 700 millióból pedig 450-et a tagszövetségek között osztott el az UEFA.

 

Az európai szövetség kasszájában így 250 millió euró maradt, amelyet az utánpótlás programok fejlesztésére, a női tornákra, valamint a bírók és edzők továbbképzésére fog fordítani.

 

A nyereség 60 százalékát a médiajogok értékesítése tette ki, a jegyeladásokból származó bevétel azonban elmaradt a várttól. Az esemény előtt ugyanis több mint 1,7 millió jegyigénylést töröltek, összefüggésben a fekete piaci árusítással.

 

Az Európa-bajnokság alatt a nézők által visszaváltott, valamint a hatóságok által lefoglalt belépők száma 1.300-ra tehető.

 

„Egyértelműen ez a legnagyobb probléma. Minden korábbi intézkedésünk ellenére, meglehetősen sok jegy végezte a fekete piacon" - mondta Kallen.