Észak-koreai bosszú: közmunka, fejmosás

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 31. 18:48
Alaposan megkapta a magáét az észak-koreai labdarúgó-válogatott a reálisnak tekinthető világbajnoki szereplést követően. Dél-koreai hírszerző források szerint a játékosok és a szövetségi kapitány egyaránt megbűnhődött a kormány által kritikán alulinak minősített produkcióért. Ki így, ki úgy. A futballisták „csak" a teljes állami vezetés előtt feleltek a történtekért, az együttes irányító Kim Dzsong-Hun viszont nem úszta meg ennyivel.


 

Azt eddig is sejteni lehetett, hogy az észak-koreai nemzeti csapat a másik 31 válogatott játékosainak zömével ellentétben a vébét követően nem a világ valamelyik strandján lógatva lábát piheni ki a szezont, ám hogy ennyire rossz fogadtatásban részesülnek, kevés laikus gondolta volna. 

A 23 fős keret a hazaérkezést követően egy megalázó hatórás fejmosásban részesült, miután több mint 400 állami fejes számon kérte a nemzeti csapaton, hogy nem nyerte meg a világbajnokságot(!). 

Az nem lehet kérdés, hogy a FIFA-világranglistán 103. helyen álló, a modern bajnokságokat maximum a televízióból ismerő válogatott számára a végső győzelem illúzió volt, ám nem a vezetés számára.

Reuters
Hun életét tönkretették, pedig 54 év után kivezette Észak-Koreát a vébére Fotó: Reuters

Az együttest ugyanis arra kötelezték, hogy nyilvánosan fedjék meg Hun kapitány, amiért a csoportban (a G jelű halálnégyesben) búcsúztak a tornától. Az elöljárók talán csak azt felejtették el, hogy a szakember 1966 után először vezette ki a válogatottat a vébére...

Hogy cserébe mit kapott? Kényszermunkára ítélték egy építkezésen, és kizárták az országot teljes irányítás alatt tartó Munkáspártból.

A kiszivárgott hírek után az angol lapok egyből feltették a kérdést: a szigetországi válogatott valóban óriási csalódást keltő nyolcaddöntős bukását követően milyen büntetést kapott? Semmilyet, mindenki azonnal nyaralni indult...  

Az ázsiaiak a világbajnokságon Brazíliától 2-1-es, Portugáliától 7-0-s, Elefántcsontparttól 3-0-s vereséget szenvedve a papírformának megfelelően a G-csoport utolsó helyén zártak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hétgólos „portuGála" Észak-Korea ellen
Videók! Parádés második félidőt produkálva 7-0-ra győzött a portugál labdarúgó-válogatott Észak-Korea ellen az F-csoport 2. fordulójában a világbajnokságon, ezzel gyakorlatilag továbbjutott. A szünetre egygólos előnnyel vonultak...
Tovább a teljes cikkhez »