Eriksson: Igazi cigány vagyok!

Szerző: shLétrehozva: 2010. február 14. 13:28
Egykori angol szövetségi kapitányként akár meg is találhatta volna a számítását Sven-Göran Eriksson. A svéd szakember saját bevallása szerint mégis igazi cigányként éli az életét, vándorolva a világ különbözői pontjai között. Körútja folytatódhat, hiszen a Notts Countytól való távozását követően többek között a nigériai és az észak-koreai szövetség is megkereste őt.


Sanyarú az egyszeri edző élete. Becsúszik egy-egy rossz eredmény és máris útilaput kötnek a talpára. Aztán kiszolgáltatott munkanélküliként keresheti az újabb és újabb lehetőségeket. Sven-Göran Eriksson esetében inkább arra gondolt az ember, hogy állást kap valamelyik nyugat-európai sztárklubnál és tovább halmozza a trófeákat.

Ehelyett a háromoroszlánosok éléről való távozását követően jött az akkor még inkább középcsapatnak számító Manchester City és a mexikói válogatott, illetve az angol negyedosztályú Notts County kispadja. Átütőbb sikerek nélkül. A skandináv tréner már beletörődött sorsába.

„Igazi cigányként élek hosszú évek óta. Nincs ezzel baj, amíg egy jó projektben vehet részt az ember" - mondta a The Sunnak Eriksson, aki kurtán-furcsán távozott a napokban a Notts Countytól. Az angol kiscsapat súlyos anyagi gondokkal küzdött, majd a szemüveges szakembernek már nem volt maradása a tulajdonosváltás után.

A vándorló életmód folytatódhat, hiszen a hírek szerint Nigéria és Észak-Korea is szeretné, ha a korábbi Lazio-tréner vezetné válogatottját a világbajnokságon.