Enrique: Nincs mese, jobb volt a Real

Szerző: SHLétrehozva: 2014. október 26. 12:32
Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője elismerte, hogy a Real rászolgált a 3-1-es győzelemre a szombat esti, madridi Clásicón. A fővárosi gárda jól védekezett, jól hatástalanította a Barcát, és 2-1 után megbüntetett egy csúnya labdavesztést, el is döntve ezzel a találkozót. Összességében elégedett volt a debütáns Luis Suárez teljesítményével.


A Barcelona kezdte jobban a mérkőzést, Neymar már a 4. percben betalált, de a tizenegyes és a szöglet után szerzett gól kedvező helyzetbe hozta a Realt az életveszélyes kontrákhoz, miközben a katalánok nem tudtak lendületből kapura törni a másik oldalon.

"A vereség után nyilvánvaló, hogy legalább olyan jó a Real, mint a Barca, ezen a napon talán még jobb is volt nálunk. El kell fogadnunk, hogy alulmaradtunk, és tanulnunk kell ebből. Az első félidőben nem láttam nagy különbséget a két csapat között, adok-kapok volt a pályán 45 percig. A második felvonás nagy részében rajtunk volt a nyomás, és kihasználták a hibáinkat" - értékelt a katalánok nyáron kinevezett mestere, Luis Enrique.

Hozzátette, ki kell elemezni a meccset, de nem kell messzire menő következtetéseket levonni ebből a kudarcból:

"Nem hinném, hogy lagymatag lenne a játékunk, csak a rivális most nem engedett minket kibontakozni."

Mondandóját azzal zárta, nem bánta meg, hogy a kezdőbe jelölte Suárezt Neymar és Messi mellé, sőt, talán jobban is teljesített az aranycipős, mint amire számított. Az uruguayi három helyzetet dolgozott ki, egy gólpasszt adott, lövése, gólja nem volt.

A Barca továbbra is a Real előtt tanyázik a spanyol tabella első pozíciójában, előnye azonban már csak egy pont a királyiak előtt.

Van egy jó tipped a mai foci meccsre? Fogadj rá ITT!

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Real átlépte a Barcát, hiába Suárez
A Real Madrid hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a Barcelona a Clásicón a La Liga 9. fordulójában. A királyiak beragadtak a rajtnál, a fordulópont Lionel Messi 23. percben kihagyott ziccere volt. Onnantól feléledtek, röviddel...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: luis_enrique