Emléktábla Varga Zoltán tiszteletére

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 21. 13:18
Emléktáblát avattak a XIV. kerületben Varga Zoltán labdarúgó olimpiai bajnok tiszteletére kedden. A Ferencváros néhai kiválósága tavaly áprilisban hunyt el azt követően, hogy összeesett egy öregfiúk-mérkőzésen.


Az eseményen részt vett Csomós Miklós, Budapest sportért felelős főpolgármester-helyettese, Papcsák Ferenc, Zugló polgármestere, valamint Takács Tibor, a Nagy Béla Fradi Hagyományőrző Egyesület elnöke.

Az emléktábla avatásán számos híres játékos, színművész és zenész emlékezett a korábbi kiváló labdarúgóra.

"Varga Zoltán a Ferencváros, de egyben a nemzet sportolója is volt, mert aki a Fradinak szurkolt, az Magyarországért is szorított" - mondta Csomós Miklós.

Papcsák Ferenc beszédében kitért rá, a családdal egyeztetve döntöttek úgy, hogy azon a pályán állítanak márvány emléktáblát Varga Zoltán tiszteletére, amelyen tavaly élete utolsó futballmérkőzését játszotta.

Varga Zoltán 2010. április 9-én a Danubia-pályán öregfiúk-mérkőzés közben összeesett, és a kiérkező mentősök sem tudták megmenteni az életét. A magyar válogatottban 12-szer szerepelt játékost az FTC Labdarúgó Zrt. és a Ferencvárosi Torna Club, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Labdarúgó Szövetség saját halottjának tekintette.

Varga Zoltán 1964-ben olimpiai bajnok és Európa-bajnoki bronzérmes volt a magyar válogatottal. A Ferencvárosban 1961 és 1968 között 135 mérkőzésen 53-szor volt eredményes. 1968-ban külföldre távozott, a német Hertha BSC játékosa lett. Később az Aberdeen, az Ajax Amsterdam, a Borussia Dortmund és a Gent együttesét erősítette.

Játékos-pályafutása után biztosítási ügynökként, majd a kölni főiskola elvégzését követően edzőként dolgozott. Magyarországon többek között a Ferencvárosnál, a Honvédnél, Diósgyőrött és Győrött edzősködött.