Elköszöntek a Liverpool menedzserétől!

Szerző: SHLétrehozva: 2012. május 16. 17:34
Vége Kenny Dalglish második érájának a Liverpool menedzseri székében - jelentette a Sky Sports News és a BBC az elmúlt percekben, majd félórán belül a klub is megerősítette azt. A kupamenetelések nem mentették meg az edzőt (Ligakupa-trófea, FA-kupa-ezüst), aki a bajnokságban 17 pont hátránnyal végzett csapatával a top négytől, a nyolcadik helyen, az Everton mögött. Az utód spanyol nemzetiségű lehet, az egykori sikerkovács Rafa Benítez vagy a Wigan mestere, Roberto Martínez.


A Pool 2006 óta most először nyert trófeát: a Wembley-ben a Cardiff Cityt győzte le tizenegyesekkel, és szerezte meg az Angol Ligakupát, ami egyben azt is jelentette, hogy a Mersey-partiak jövőre újra érdekeltek lesznek európai kupasorozatban, mégpedig az Európa Ligában.

Tény azonban, hogy az 1953-54-es szezon óta most szerezték a legkevesebb pontot, az pedig különösen nehezen bocsátható meg, hogy az Everton mögött zártak a PL-táblázaton.

Az amerikai tulajdonosokon semmi sem múlott, bőkezűnek mutatkoztak, s áldásukat adták Henderson, Downing, Adam, Carroll és Coates megszerzésére is, ami összesen több, mint hatvanmillió eurót emésztett fel.

17:59. A Liverpool hivatalos honlapján is megerősítette a hírt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Mi lesz veled King Kenny?
Még mindig csak találgatni lehet, vajon marad-e a Liverpool menedzsere a klublegenda Kenny Dalglish. Ha nem, az utódja egyik elődje, Rafael Benítez lehet, esetleg a Wigant irányító Roberto Martinez....
Tovább a teljes cikkhez »