Elkentük a szlovák ifiválogatottat

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 7. 17:47
Könnyed, 2-0-s győzelmet aratott Szlovákiában a magyar U18-as labdarúgó válogatott.


A héten két barátságos mérkőzést vív egymással a magyar és a szlovák U18-as válogatott. Az első találkozóra kedden 15.30-tól került sor Sereden.

 

 

 

Együttesünk a mérkőzés egészében fölényben futballozott, s Margitics Andor 29. percben lőtt góljával, valamint Laczkovich Donát 44. percben szerzett találatával 2-0-ra győzött.

 

 

 

Wilco van Buuren szövetségi edző a Kovácsik Ádám – Kálnoki Kis Dávid, Szűcs László, Preklet Csaba, Kocsis Adrián – Margitics Andor (Gyűrű László az 52. percben), Ladányi Tibor (Kámán Martin a 85. percben) – Csorba Szabolcs (Márkus Gábor a 46. percben), Laczkovich Donát (Varga Tamás a 46. percben), Csiki Norbert (Rácz Ferenc a 70. percben) – Tischler Patrik (Eppel Márton a 70. percben) összeállításban szerepeltette csapatunkat.

 

 

 

„Mindenképpen megérdemeltük a győzelmet, mert végig uraltuk a játékot, a meccsen végig a mi akaratunk érvényesült – nyilatkozta az mlsz.hu-nak a mérkőzés után Wilco van Buuren, az utánpótlás-válogatottak mellett dolgozó edzői stáb vezetője. – Még több gólt is szerezhettünk volna, és bár ez nem sikerült, elégedettségre ad okot, hogy a csapat nagyon jól küzdött, és a pályán belüli kommunikáció is megfelelő volt a játékosok között.”

 

 

 

A második összecsapást csütörtökön 11 órai kezdettel játsszák a felek Tatán.