Elie Baupnak hívják a Nantes új edzőjét

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 2. 19:16
A francia első osztályú Nantes FC labdarúgócsapata hivatalos honlapján hozta nyilvánosságra, hogy a következő két évben Elie Baup lesz a Kanárik vezetőedzője. Az új mesternek nem lesz könnyű dolga, a négy forduló után a francia tabella utolsó helyén szerénykedő együttest kell kivezetnie a kiesőzónából a középmezőnybe. Az 53 éves edző a gyászos rajt után menesztett Michel Der Zakariant váltja a kispadon.


A nyolcszoros francia bajnok nyugat-franciák borzasztóan kezdték a szezont, annak ellenére, hogy olyan igazolások érkeztek a Stade de La Beaujoire-ba, mint a dán válogatott Michael Gravgaard, vagy a horvát csillag Ivan Klasnic.

 

Igaz, ami igaz, nem volt könnyű a sorsolásuk, az Auxerre, a Monaco és a Bordeaux ellen nem is jöttek be a számításaik, mindössze egy pontra voltak képesek három forduló után, a Le Mans elleni 1-4-es hazai fiaskó aztán az utolsó csepp volt a pohárban a vezetők számára.

 

Összeült a válságstáb, először a Lyon korábbi edzőjével, Alain Perrinnel képzelték el a folytatást, végül Elie Baupban fedezték fel az utódot.

 

Baup csütörtökön kezdi meg a munkát a Nantes-nál, a Saint-Etienne, a Bordeaux és a Toulouse után kerül a Kanárikhoz.

 

A sokáig csak utánpótláscsapatoknál tevékenykedő tréner a Bordeaux-nál szerzett magának nevet, 1999-ben bajnok lett, három évvel később pedig a Francia Ligakupát nyerte meg együttesével.

 

A következő két hétben lesz ideje ráncba szedni csapatát a szeptember 13-i párizsi vendégjátékra.

 

Marcel Desailly, Didier Deschamps és Christian Karembeu egykori együttese a tavalyi pokoljárás után merész célokkal vágott bele az új idénybe a feljutás után, így Baupot kevés edző irigyli most Franciaországban...