Elcsalt foci vb-kről beszél Havelange

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 26. 22:47
Az 1966-os angliai és az 1974-es németországi világbajnokságon is a házigazdákat segítve manipulálták a mérkőzéseket – árulta el a Folha de Sao Paulo brazil napilapnak adott exkluzív interjújában Joao Havelange, aki 1974-től 1998-ig volt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke. Az egykori futballvezér azt is kiemelte, hogy a közhiedelemmel ellentétben az 1978-as vb-t „önerőből” nyerte meg az argentin válogatott.


„1978-ban az argentinoknak nagyon erős keretük volt, az a prózai oka a hollandok elleni sikerüknek, hogy egyszerűen jobbak voltak ellenfelüknél a fináléban – szögezte le a 92 esztendős egykori sportvezető. – A bundagyanú akkor ütötte fel a fejét, amikor a középdöntőben a vendéglátó 6-0-ra legyőzte Perut, pedig az a végeredmény is „tisztán” született.”

 

Havelange úgy véli, a gólkülönbség cseppet sem volt túlzó, hiszen szakadéknyi volt a két csapat közti különbség. Arról nem is beszélve, hogy a peruiak az egymást követő harmadik vb-jükön is öregekkel próbálták felvenni a harcot a fiatalabb riválisokkal, harminc év felett volt az átlagéletkoruk.

 

Argentínában tehát minden a fair play szellemében zajlott, az 1966-os angliai és az 1974-es németországi seregszemléről ez azonban a legkevésbé sem mondható el, vallja a nemzetközi szövetséget közel két és fél évtizeden át irányító futballvezér.

 

„1974-ben kerültem a FIFA élére, túl sok lett volna együtt, hogy brazil elnöke legyen a FIFA-nak és a világbajnokságot is a brazilok nyerjék” – jegyezte meg Joao Havelange, aki meg van győződve arról, hogy politikai, gazdasági és sportszakmai tényezők is közrejátszottak abban, hogy a selecaót 2-0-ra „megverették” a hollandokkal, hogy aztán ellenük a németeknek könnyebb dolguk legyen a fináléban.

 

„Akkoriban a hollandoknak rengeteg gondjuk voltak az olajjal, az egekbe szökő olajárak miatt használtak kerékpárt. Sosem felejtem el, Henry Kissinger külügyminiszter intézett el mindent. Kissinger megérkezett a stadionba, hogy megnézze a brazil-holland meccset, melyek játékvezetőjét, a német Kurt Tschenschert maga Stanley Rous választotta ki, aki az elődöm volt a FIFA elnöki székében” – fejtette ki véleményét a brazil szakember.

 

Havelange szerint a brazilok nyolc esztendővel korábban, az 1966-os világbajnokságon is hátrányt szenvedtek a rendező angolokkal és a németekkel szemben, akik minden lehetséges támogatást megkaptak.

 

„1966-ban egy-két változástól eltekintve gyakorlatilag ugyanazzal a csapattal utazott a világbajnokságra Brazília, mint 1962-ben, de a címvédésre esélye sem volt, mert nem hagyták. Ki volt a FIFA-elnök? Az angol Stanley Rous. Hol volt a vb? Angliában. Kell ennél több?” – halmozta a költői kérdéseket a veterán sportdiplomata.

„A brazil válogatott mindhárom meccsét angol vagy német játékvezető fújta, a portugálok, a magyarok és a bolgárok ellen is. Különös, nem? Véletlen egybeesés? Ugyan már! És az angolok azóta hány vb-t nyertek? Na hányat? Egyet sem! Hát akkor, miről beszélünk?” – fakadt ki Joao Havelange.