Egyiptom meglepő veresége Blantyrében

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 15. 00:00
A 2010-es labdarúgó-világbajnokság, valamint a Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőinek harmadik fordulójában az utóbbi sorozatban címvédő egyiptomi válogatott meglepő vereséget szenvedett Malawi vendégeként. A fáraók két győzelem után először szenvedtek vereséget, Malawi második győzelmét aratta. A két csapat a 11. csoportban éppen úgy hatpontos, mint a Kongói Demokratikus Köztársaság.


Az 1. csoportban Kamerun két győzelem után először nem tudott nyerni: Tanzánia vendégeként szerény gólnélküli döntetlenre futotta az erejükből.

 

A 2. csoportban Kenya otthon, Guinea idegenben nyert, előbbi hat ponttal áll a csoport élén, utóbbi első győzelmét aratta.

 

Érdekesen alakul a kiegyenlített 3. csoport, hiszen Uganda hazai-, valamint Benin idegenbeli győzelmének köszönhetően három hatpontos csapatot találunk itt. A harmadik ország a László Csaba által irányított ugandai válogatott által legyőzött Angola.

 

A 4. csoportban a leendő vb-házigazda dél-afrikai együttes második vereségét is elszenvedte, méghozzá az első győzelmét megszerző Sierra Leonétól.

 

Gabon az 5. csoportban legyőzte a listavezető, első vereségét elszenvedő Ghánát. A győztes első sikerét könyvelte el.

 

Gambia két döntetlen után először tudott győzni, miután hazai pályán verték a második vereségét elszenvedő Algériát.

 

A 7. csoportban favoritnak számító Elefántcsontpart nem bírt Botswanával, mindkét gárdának öt-öt pontja van.

 

A 8. csoportban Ruanda őrzi hibátlan mérlegét, ezúttal a Marokkó elleni rangadót nyerték hazai pályán két góllal.

 

A 9. csoportban Seychelles-szigeteknek változatlanul nincs pontja, ezúttal hazai pályán a hibátlan Burkina Faso ellen buktak, minimális különbséggel.

 

AFRIKA, VILÁGBAJNOKI-, EGYBEN AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA-SELEJTEZŐK:
  • 1. CSOPORT:
  • Tanzánia – Kamerun 0-0
  • 2. CSOPORT:
  • Kenya – Zimbabwe 2-0 (1-0)
  • Namíbia – Guinea 1-2 (1-2)
  • 3. CSOPORT:
  • Uganda – Angola 3-1 (2-0)
  • Niger – Benin 0-2 (0-0)
  • 4. CSOPORT:
  • Sierra Leone – Dél-afrikai Köztársaság 1-0 (1-0)
  • 5. CSOPORT:
  • Gabon – Ghána 2-0 (1-0)
  • 6. CSOPORT:
  • Gambia – Algéria 1-0 (1-0)
  • 7. CSOPORT:
  • Botswana – Elefántcsontpart 1-1 (1-0)
  • 8. CSOPORT:
  • Ruanda – Marokkó 3-1 (1-0)
  • 9. CSOPORT:
  • Seychelles-szigetek – Burkina Faso 2-3 (0-1)
  • 10. CSOPORT:
  • Csád – Kongó 2-1 (1-1)
  • Szudán – Mali 3-2 (1-0)
  • 11. CSOPORT:
  • Malawi – Egyiptom 1-0 (0-0)