Egy félidőt átaludva nyert a Hoffenheim

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 29. 21:51
Bár a félidőben még hátrányban volt, nyerni tudott, ezzel megőrizte a forduló előtti első helyét a Hoffenheim együttese a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 10. fordulójában. Az újoncnál nem játszott Lőw Zsolt. Dárdai Pál és Huszti Szabolcs is kezdőként kapott szerepet a Hertha – Hannover meccsen. Vesztes állásból fordított Frankfurtban a Bayern München, míg a Hamburg otthon verte meg a Stuttgartot. A Dortmund Hajnal Tamással a soraiban Kölnben nyert.


A Leverkusen a keddi játéknapon nyert Brémában, így – a Hoffenheim eredményétől függően – legalább egy napra az élre ugrott. Ralf Rangnick csapatának Bochumban tehát nyernie kellett, ha meg akarta őrizni az első helyet.

 

 

 

Nos, nem úgy indult az összecsapás, ahogy azt a vendégcsapat elképzelte, hiszen Jaissle rossz felszabadító fejesét Grote 16 méterről a kapuba vágta. A hazai együttes a félidő folytatásában is agresszívan letámadta ellenfelét, amely nem igazán találta a játék ritmusát. Így félidőre bochumi vezetéssel vonultak a felek.

 

 

 

A 64. percben kellett várnia az újonccsapatnak az egyenlítésre: ekkor egy tizenhatosról elvégzett szabadrúgás után belőtt labdába Demba Ba tette bele a lábát. Ez mintha jeladás lett volna, a vendégek elkezdtek játszani, és a 70. percben már náluk volt a vezetés: Ibisevic büntetőből lőtt a hálóba. Sőt, egy perc múlva Carlos Eduardo bebiztosította a győzelmet, csapata így biztosan az élen zárja a fordulót.

 

 

 

A két éllovas nyakán van a Hamburg, amely hazai pályán verte meg a Stuttgartot: az első félidőben a kikötővárosiak egy tizenegyesből szereztek vezetést, emellett egy kapufáig és egy meg nem adott gólig jutottak. Szünet után egy akrobatikus Joris Mathijsen-lövés pattant meg Gomezen, és Lehmannt becsapva a hálóba jutott.

 

 

 

Magyar rangadót rendeztek Berlinben, Dárdai Pál együttese Huszti Szabolcs Hannoverét fogadta. Mindkét válogatott futballista a kezdőben kapott szerepet, végül azonban csak Dárdai örülhetett, mivel a Hertha nyert. Előbb Pantelics szerezte meg augusztus 31. óta az első gólját (az akció elején magyar csapattársa szerzett labdát), majd a hajrában Voronyin és Domovcsijszki találata biztosította be a sikert. Mind Dárdai, mind Huszti végig a pályán volt, utóbbi egy kapufát is lőtt.

 

 

 

Hajnal Tamás 75 percet kapott a Dortmundban, és csapata megnyerte a Köln elleni nyugati rangadót. A Bayern München Frankfurtban tudott diadalmaskodni, hiába volt a hesseni vezetés Demichelis öngólja után, Klose és Ribéry végül átsegítette a mélyponton a címvédőt.

 

LABDARÚGÁS, BUNDESLIGA, 10. FORDULÓ:
VFL BOCHUM – 1899 HOFFENHEIM 1-3 (1-0)

Bochum, Rewirpower-Stadion, 20000 néző. Vezette: Peter Gagelmann.

VfL Bochum: Fernandes - Pfertzel, Maltritz, Yahia, C. Fuchs - O. Schröder, Dabrowski - Freier (Hasemijan, 73.), Azaouagh, Grote (Zdebel, 89.) - Sinan. Vezetőedző: Marcel Koller.

1899 Hoffenheim: D. Haas - Beck, Jaissle, Compper, Ibertsberger - Carlos Eduardo (Treber, 82.), Luiz Gustavo (Vorash, 73.), Salihovic - Ibisevic, Ba, Obasi. Vezetőedző: Ralf Ragnick.

Gólszerzők: Grote (2.), illetve Ba (64.), Ibisevics (11-esből, 70.), Carlos Eduardo (71.)

Sárga lapok: Sinan (14.), Freier (45.), Pfertzel (67.), Dabrowski (75.), illetve Luiz Gustavo (65.), Beck (73.)

Kiállítva: Dabrowski (76.)

HAMBURGER SV – VFB STUTTGART 2-0 (1-0)

Hamburg, HSH-Nordbank-Arena, 50037 néző. Vezette: Günter Perl.

Hamburger SV: F. Rost - Demel, Mathijsen, B. Reinhardt, J. Boateng - Jarolim, Benjamin - Pitroipa, Trochowski - Petric (Pitropia, 71.), Olic. Vezető: Martin Jol.

VfB Stuttgart: Lehmann - Boulahrouz, Tasci, Delpierre, Boka - Khedira, Hitzlsperger - Hilbert, Pardo - Gomez (Thiago Neves, 81.), Cacau. Vezetőedző: Armin Veh.

Gólszerzők: Trochowski (11-esből, 17.), Mathijsen (73.)

Sárga lapok: Boulahrouz (24.), Gomez (43.), Hitzlsperger (57.)

1 FC KÖLN – BORUSSIA DORTMUND 0-1 (0-0)


Köln, Rhein-Energie-Stadion, 50000 néző. Vezette: Dr. Helmut Fischer.

Köln: Mondragon - Brecko (Sanou, 77.), Geromel, Mohamad, Wome - Petit, Pezzoni - Vucicevic (Chici, 66.), Antar, Ehret (Radu, 66.) - Novakovic. Vezetőedző: Christoph Daum.

Dortmund: Weidenfeller - Y.-P. Lee, Subotic, Hummels, Owomoyela, - Kehl - Tinga, Kringe - Hajnal (Sahin, 77.) - Blaszczykowski (Zidan, 74.), Valdez. Vezetőedző: Jürgen Klopp.

Gólszerzők: Kringe (65.)

Sárga lapok: Mohamad (47.), Geromel (60.), illetve Lee (36.), Frei (83.) EINTRACHT

FRANKFURT – BAYERN MÜNCHEN 1-2 (0-0)

Frankfurt, Commerzbank-Arena, 51500 néző. Vezette: Manuel Gräfe.

Eintracht Frankfurt: Nikolov - P. Ochs, Russ, Galindo, Spycher - M. Fink, Steinhöfer (Tsoumou, 88.) - Toski (Ljubicic 71.), Liberopoulos, Korkmaz (Mahdavikia, 80.) - Fenin. Vezetőedző: Friehelm Funkel.

Bayern München: Rensing - Oddo, Lucio, Demichelis, Zé Roberto - van Bommel - Borowski, Schweinsteiger, Ribery - Klose, Podolski (Ottl, 80.). Vezetőedző: Jürgen Klismann.

Gólszerzők: Demichelis (öngól, 55.), illetve Klose (65.), Ribéry (71.)

Sárga lapok: Toski (50.), Ochs (73.), illetve Oddo (52.), Schweinsteiger (63.), Ribéry (75.), Borowski (78.), Zé Roberto (80.), Rensing (88.)

HERTHA BSC – HANNOVER 96 3-0 (0-0)

Berlin, Olimpiai stadion, Vezette: Dr. Felix Brych.

Hertha BSC: Drobny - Chahed, A. Friedrich, Kaka, M. Stein - Dardai, Kacar - Nicu, Cicero - Raffael (Voronin, 47.), Pantelic (Domovcsijszki, 90.). Vezetőedző: Lucien Favre.

Hannover 96: Fromlowitz - Cherundolo, Balitsch, Fahrenhorst, Rausch - Lala (Stajner, 77.), C. Schulz - Krebs, S. Pinto (Hanke, 72.), Huszti - Forssell. Vezette: Dieter Hecking.

Gólszerzők: Pantelic (63.), Voronin (84.), Domovchiyski (91.)

Sárga lapok: Stein (43.), Pantelic (63.), Kacar (73.), illetve Balitsch (27.)