Egy évre elmeszelték a magyar bundázót

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 18. 18:33
Minden, a labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltották egy évre Kiprich Dánielt, a Gyirmót futballistáját - döntöttek az MLSZ fegyelmi bizottságának keddi ülésén. A testület úgy ítélte meg, hogy a fiatal játékos valóban befolyásolni akarta csapata Tatabánya elleni NB II-es bajnokijának végkimenetelét.


Múlt hétfőn kapott nagyobb nyilvánosságot az ügy, amikor a Tatabánya három futballistája (Vass Norbert, Dombai András és Kollár Dániel) bevallotta, megkeresték őket az ellenféltől. Klubjuk vezetősége természetesen jelentette az esetet a Magyar Labdarúgó-szövetségnek. 

A gyirmótiak belső vizsgálatot indítottak. A játékosoknak pedig jogi nyilatkozatot kellett tenniük, hogy semmi közük az ügyhöz, még csak hallomásból sem. Mindössze egy futballista nem írta alá a papírt. Ő jelezte, nemrégiben részt vett egy félreérthető baráti beszélgetésben, amelyből szerinte sokan tévesen következthethettek a jognyilatkozatban írt cselekményre. 

A három tatabányai játékos az MLSZ-nek is beszámolt a történtekről. Helmeczy László, a szövetség jogi alelnöke pedig meg is tette az ilyenkor kötelező feljelentést vesztegetés gyanúja miatt. 

Kiprich Dániel állítólag fejenként 100 ezer forinttal akarta megvesztegetni az ellenfél három focistáját. Bár a korábbi kiváló támadó, Kiprich József fia feljelentést tett rágalmazás miatt, ám az MLSZ fegyelmi bizottságát ez nem érdekelte: egy évre minden, a labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta.

A játékos ügyvédje már jelezte, fellebbeznek az ítélet ellen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vesztegetett Kiprich fia?
Helmeczy László, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) alelnöke szerdán a Tatabányai Városi Ügyészségen feljelentést tett vesztegetés bűncselekményének alapos gyanúja miatt a Gyirmót-Tatabánya vasárnapi NB II-es bajnoki mérkőzés...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Feljelentést tesz az MLSZ a bundaügyben
A gyirmótiak állítólagos megvesztegetési kísérletét jelentő három tatabányai játékos keddi meghallgatását követően Helmeczy László, a Magyar Labdarúgó Szövetség jogi alelnöke úgy döntött, hogy büntetőfeljentést tesz az ügyben....
Tovább a teljes cikkhez »