Egervári: A jobbik csapat jutott tovább

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 29. 01:34
Sima, 4-1-es vereséget szenvedett a Győri ETO FC együttese hazai pályán a VfB Stuttgart ellen az UEFA-kupa második selejtezőkörének visszavágóján, így 6-2-es összesítéssel a német csapat jutott tovább a következő fordulóba. Egervári Sándor, a zöld-fehérek vezetőedzője szerint a jobbik csapat került ki győztesen a párharcból, míg Armin Veh elégedetten értékelte a látottakat, és összességében megérdemeltnek tartja továbbjutásukat.


 

Elmaradt a hatalmas bravúr, miszerint a Győri ETO FC együttese továbbjut a VfB Stuttgart ellen az UEFA-kupában. Az első mérkőzésen Németországban 2-1-re, míg Győrött 4-1-re győzött a Stuttgart csapata az magyar csapat ellen.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón mindkét vezetőedző szerint a jobbik csapat jutott tovább és a győri közönséget dicsérték.

Egervári Sándor úgy véli, az első bekapott gól után eldőlt a továbbjutás sorsa: „Gratulálok a Stuttgart csapatának, nagyon jól játszott a mérkőzésen, és sok hibára kényszerítette a csapatomat. Sajnos már az első félidőben gólt kaptunk, és ez után nem vállalkoztunk sokat. Ez a mérkőzés is bebizonyította, hogy mekkora különbség van a német és a magyar labdarúgás között, a jobbik csapat jutott tovább."

„Megpróbáltuk kiszolgálni a közönséget és köszönjük, hogy tízezer néző látogatott ki a mérkőzésre, ami rekord az újonnan felépült stadionban. Sok sikert kívánok a jövőben a Stuttgart csapatának az UEFA-kupában és bajnokságban is.”

Armin Veh, a Stuttgart szakvezetője elégedetten értékelte a mérkőzésen látottakat: „Kezdettől fogva nagyon koncentráltan játszottunk, és ahogy azt terveztük, a saját térfelén letámadtuk a Győrt, és ezáltal nagyon sok labdát szereztünk az agresszivitásunkal. Úgy gondolom, hogy a második gólunk után tulajdonképpen el is dőlt a mérkőzés és a továbbjutás – mondta el a vezetőedző.

„A második félidőben a Győr kicsit megpróbált offenzívebben játszani, ennek köszönhetően nagyobb területünk volt a játék kialakítására. Ugyan nem minden kontrahelyzetünket értékesítettük, de így is könnyedén győztünk idegenben."

Az egyetlen győri találatot Bajzát Péter szerezte a 81. percben, Lehmann hathatós közreműködésének köszönhetően. A rutinos kapus elkezdett cselezgetni, majd Bajzáthoz passzolt, aki azt megköszönve a hálóőr felett tizenhat méterről az üres kapuba emelt.

„A bekapott gól miatt nem vagyok elégedetlen, mert már nem volt különösebb jelentősége" – kommentálta a bekapott gólt a svábok mestere.

„Gratulálok a hazai közönségnek, hiszen négygólos hátrányban is lelkesen buzdították a kedvenceiket. Természetesen minden jót kívánok a Győrnek a bajnokságban, és a jövőben figyelni fogom a csapat további eredményeit" – tette hozzá a vezetőedző.