Eduardo visszatért, és gólra éhes

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 15. 22:42
Már csak két-három hét választja el Eduardo da Silvát attól, hogy újra helyet kapjon az Arsenal első csapatának keretében. A horvát labdarúgó 2008 februárjában szenvedett horrorisztikus sérülést, azóta negyvenöt percet tölthetett a pályán, és azt is csupán a tartalékok között. A támadó elsődleges céljának azt tekinti, hogy visszanyerje korábbi erőnlétét, és úgy véli, hosszú út áll még előtte addig, amíg újra a régi fényében pompázhat.


 

Bár hatalmas nyomás alatt érzi magát az Arsenal horvát támadója, alig várja, hogy újra pályára léphessen, és ontsa a gólokat, ám addig még rögös út áll előtte.

"Természetesen nem megy majd minden zökkenőmentesen a visszatérésem után, mivel mindenki gólokat vár el tőlem" - nyilatkozta a csapat hivatalos honlapján Eduardo. "Ha gólt rúgsz, a csúcson vagy, ha nem, leírnak. Még a legjobb támadók is, ha egy találkozón dupláznak, utána akár három-négy meccsen nem rúgnak gólt, ez a dolgok rendje."

A 25 éves csatár hozzátette, az egyetlen dolog, amiért aggódik, az az állóképessége. Az egy évvel ezelőtti, Birmingham elleni sérülése óta mindössze negyvenöt percet játszott, egy december 16-i tartalékmérkőzésen lépett pályára.

"Remélem, ott tudom folytatni, ahol a sérülésem előtt abbahagytam: segítem a csapat játékát, és ha még gólt is rúgnék, külön öröm lenne számomra. Elsődleges célom egyelőre az, hogy visszanyerjem a régi erőnlétemet, az ipari mennyiségű góltermelésre még biztosan várnunk kell jó ideig."

A horvát támadó két-három héten belül térhet vissza az Ágyúsok első csapatába, addig a második együttesben lendülhet ismét formába.