Dzsudzsák és Németh is remekelt!

Szerző: shLétrehozva: 2009. október 22. 23:10
Dzsudzsák Balázs egy remekbe szabott gólpasszal, Németh Krisztián egy büntető kiharcolásával hívta fel magára a figyelmet a labdarúgó Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában csütörtök este. Dzsudzsák baloldali beadásából született a PSV győztes gólja a Köbenhavn ellen (Reis szerezte), Blanco hiába lőtte be az AEK tizenegyesét, a BATE Boriszov fordítani tudott Fehéroroszországban, a meccset kilenc emberrel befejező görögök ellen.


Megérdemelten gyűjtötte be a három pontot és erősítette meg vezető helyét a K-csoportban a PSV a Köbenhavn ellen a Philips Arenában. Hetedik nemzetközi meccsén hatodszor távozott győztesen a pályáról a csapat a szezonban.

A mérkőzés a hollandok húszéves brazil tehetségéről, Jonathan Reisről szólt. Az első félidő derekán tévesen lesen állították meg a kapura törő támadót, nem sokra rá a saját maga által kiharcolt tizenegyest hagyta ki, Wilden kapus hárított. A hajrá kezdetén aztán megtört a jég a tíz emberrel védekező dánok ellen, Dzsudzsák tanári módon csavart be balról, s a menetrendszerűen érkező Reis a léc alá vágta az elé pattanó labdát. Vasárnap Babos Gábor csapatához a NEC-hez látogatnak az eindhoveniek a bajnokságban.

Az U20-as világbajnokságról klubcsapatához visszatérő Németh Krisztián is kezdő volt az AEK-ben, s nem is okozott csalódást, harcossága büntetőt hozott a konyhára Fehéroroszországban az AEK-nek. Be is rúgták a sárga-feketék, de a házigazda BATE a második félidőben fordítani tudott. Némethet a 83. percben cserélték le, a meccset végül kilenc emberrel fejezték be a vendégek.

Gera Zoltán Londonban a Roma ellen, Juhász Roland Temesváron volt végig a pályán, a Fulham és az Anderlecht is döntetlenre végzett. Dárdai Pálnak ezúttal csak a cserepad jutott (a Hertha ismét kikapott), Sáfár Szabolcsot sérülés miatt nem nevezték az Austria-Werder (2-2) mérkőzésre.

NÉMETH HARCOLTA KI A BÜNTETŐT!

EURÓPA-LIGA,  CSOPORTKÖR, HARMADIK FORDULÓ

A-CSOPORT            
Timisoara–Anderlecht 0-0
Ajax–Dinamo Zagreb 2-1 (Suárez 3. - 11-esből, 80., ill. Tomecak 90.)
A CSOPORTÁLLÁS
1. Anderlecht 3 1 2 0 3 1 +2 5
2. Ajax 3 1 2 0 3 2 +1 5
3. Dinamo Zagreb 3 1 0 2 4 4 0 3
4. Timisoara 3 0 2 1 0 3 −3 2

B-CSOPORT            
Valencia–Slavia Praha 1-1 (Navarro 63., ill. Naumov 28., kiállítva: Ragued 76., Sparta)    
Lille–Genoa 3-0 (Obraniak 38., Vittek 63., Hazard 84.)
A CSOPORTÁLLÁS
1. Lille 3 2 1 0 9 2 +7 7
2. Valencia 3 1 2 0 5 4 +1 5
3. Genoa 3 1 0 2 4 6 −2 3
4. Slavia Praha 3 0 1 2 2 8 −6 1

C-CSOPORT            
Celtic–Hamburg 0-1 (Berg 63.)
Hapoel Tel-Aviv–Rapid Wien  5-1 (Dober 30. - öngól, Sehter 59., Mentesasvili 54., Vermuth 69., Lala 90., illl. Hoffmann 32.)
A CSOPORTÁLLÁS
1. Hamburg 3 2 0 1 5 5 0 6
2. Hapoel Tel Aviv 3 2 0 1 9 6 +3 6
3. Rapid Wien 3 1 1 1 5 5 0 4
4. Celtic 3 0 1 2 2 4 −2 1

D-CSOPORT            
Ventspils–Sporting CP 1-2 (Laizans 64. - 11-esből, ill. Veloso 6., Moutinho 85.)   
Hertha BSC–Heerenveen 0-1 (Losada 36., kiállítva: Ebert 90., ill. Janmaat 76.)
A CSOPORTÁLLÁS
1. Sporting CP 3 3 0 0 6 3 +3 9
2. Heerenveen 3 1 1 1 3 3 0 4
3. Ventspils 3 0 2 1 2 3 −1 2
4. Hertha BSC 3 0 1 2 1 3 −2 1
E-CSOPORT            
Fulham–AS Roma 1-1 (Hangeland 24., ill. Andreolli 91. kiállítva: Kelly 77., Fulham)
CSZKA Szófia–FC Basel 0-2 (Frei 20., 63.)
A CSOPORTÁLLÁS
1. Basel 3 2 0 1 4 1 +3 6
2. Fulham 3 1 2 0 3 2 +1 5
3. AS Roma 3 1 1 1 3 3 0 4
4. CSZKA Szófia 3 0 1 2 1 5 −4 1

F-CSOPORT            
Galatasaray–Dinamo Bucuresti 4-1 (Kewell 32., Nonda 42., 46., Elando 58. - 11-esből, ill. N'Doye 63.)   
Panathinaikosz–Sturm Graz 1-0 (Szalpingidisz 60. - 11-esből)
A CSOPORTÁLLÁS
1. Galatasaray 3 2 1 0 8 3 +5 7
2. Panathinaikosz 3 2 0 1 3 3 0 6
3. Dinamo Bucuresti 3 1 0 2 2 5 −3 3
4. Sturm Graz 3 0 1 2 1 3 −2 1
G-CSOPORT          
Lazio–Villarreal 2-1 (Zárate 20., Rocchi 90., ill. Eguren 40., kiállítva: Matuzalem 68., Lazio)
Red Bull Salzburg–Levszki Szófia 1-0 (Svento 45.)
A CSOPORTÁLLÁS
1. Red Bull Salzburg 3 3 0 0 5 1 +4 9
2. Lazio 3 2 0 1 7 3 +4 6
3. Villarreal 3 1 0 2 2 4 −2 3
4. Levszki Szófia 3 0 0 3 0 6 −6 0

H-CSOPORT          
Sheriff Tiraspol –Twente 2-0 (Balima 41., Franca 90.)    
Steaua Bucuresti–Fenerbahce 0-1 (Kazim-Richards 59.)
A CSOPORTÁLLÁS
1. Fenerbahçe 3 2 0 1 3 2 +1 6
2. Sheriff Tiraspol 3 1 1 1 2 1 +1 4
3. Twente 3 1 1 1 2 3 −1 4
4. Steaua Bucuresti 3 0 2 1 0 1 −1 2

I-CSOPORT          
BATE Boriszov–AEK Athén 2-1 (Pavlov 51., Alumona 85., ill. Blanco 35. - 11-esből, kiállítva:  Majstorovic 53., Arce 90., mindketten az AEK-ből) 
Benfica–Everton 5-0 (Saviola 14., 83., Cardozo 47., 48., Luisao 52.)
A CSOPORTÁLLÁS
1. Benfica 3 2 0 1 7 1 +6 6
2. Everton 3 2 0 1 6 6 0 6
3. BATE Boriszov 3 1 0 2 3 5 −2 3
4. AEK Athén 3 1 0 2 2 6 −4 3
J-CSOPORT          
Sahtar Doneck–Toulouse 4-0 (Fernandinho 8. - 11-esből, Adriano 24., 56., Hübschman 39.)    
FC Bruges–Partizan Beograd 2-0 (Perisic 4., 58.)
A CSOPORTÁLLÁS
1. Sahtar Doneck 3 3 0 0 12 2 +10 9
2. Club Brugge 3 1 1 1 5 6 −1 4
3. Toulouse 3 1 1 1 5 8 −3 4
4. Partizan Beograd 3 0 0 3 3 9 −6 0

K-CSOPORT          
PSV Eindhoven–FC Köbenhavn 1-0 (Reis 72.)    
Sparta Praha–CFR Cluj 2-0 (Kucka 15., Hubník 32.)
A CSOPORTÁLLÁS
1. PSV Eindhoven 3 2 1 0 4 2 +2 7
2. Sparta Praha 3 1 1 1 4 3 +1 4
3. CFR Cluj 3 1 0 2 2 3 −1 3
4. FC Köbenhavn 3 1 0 2 1 3 −2 3
L-CSOPORT          
Austria Wien–Werder Bremen 2-2 (Sulimani 73., Schumacher 87., ill. Pizarro 19., 63.)
Athletic Bilbao–Nacional 2-1 (Etxebarria 67., Llorente 86., ill. Micael 42.)
A CSOPORTÁLLÁS
1. Werder Bremen 3 2 1 0 8 5 +3 7
2. Athletic Bilbao 3 2 0 1 6 4 +2 6
3. Austria Wien 3 0 2 1 3 6 −3 2
4. Nacional 3 0 1 2 4 6 −2 1