Az olasz válogatott akár már egy gólgazdag (értsd: nem 0-0-s) döntetlennel is továbbjuthatott volna a vb előzetesen leggyengébbnek kikiáltott csoportjából, de a címvédő Squadra Azzurra erre is képtelen volt Szlovákia ellen.
Az azúrkékek nyolcvan percen keresztül csak nyomozták a labdát, mindenféle ötletet nélkülözve, szemben a szlovákok ha nem is látványos, de mindenképpen céltudatos futballjával.
Északi szomszédaink már az első percekben nyomasztó fölénybe kerültek (mintegy hatvan százalékban birtokolták a labdát), ami Vittek góljában csúcsosodott ki.
Az ember azt hitte volna, a félidőben Marcello Lippi megmossa játékosai fejét, de csodát a Maestro sem tudott tenni a csapat benyomását még véletlenül sem keltő olasz válogatottal.
Ilyenkor persze felhangosodnak azok a vélemények, miszerint Cassanónak, Balotellinek és még néhány úgynevezett sztárnak ott lett volna a helye Dél-Afrikában, de ez most már mit sem számít: az egész olasz futball megbukott a johannesburgi Ellis Parkban.
Az új kapitánynak, Cesare Prandellinek első dolga alighanem az lesz, hogy rendet rakjon a csapat öltözőjében, mert ez így nem mehet tovább. A hogyant bízzuk a szakemberre, többször is bizonyította már, hogy ha valaki, ő tudja orvosolni a kialakult helyzetet.
Szlovákia pedig kezdhet készülődni a Hollandia elleni nyolcaddöntőre. Az már valóban embert próbáló feladat lesz.
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
Marcello Lippi szövetségi kapitány kizárólag önmagát tartja felelősnek azért, hogy az olasz labdarúgó-válogatott a csoportkört sem élte túl a dél-afrikai világbajnokságon, hála a szlovákoktól elszenvedett 3-2-es vereségnek. A...
Tovább a teljes cikkhez »
90+7.: VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK.
Szlovákia csoportmásodikként továbbjutott, a címvédő Olaszország kiesett. Hát ki hitte volna?!
90+2.: GÓL!!! Fabio Quagliarella gólt szerzett! IZGI!! 2-3!!!
A támadó 24 méterről emelt a jobb felső sarokba.
88.: GÓL!! Kamil Kopúnek gólt szerzett! 3-1 SZLOVÁKIÁNAK!!!
Egy bedobás után Kopúnek emelt az olasz kapuba 7 méterről. Marchetti és Chiellini elaludt.
81.: GÓL!! Antonio Di Natale gólt szerzett! ÉLEDEZNEK AZ OLASZ REMÉNYEK!!! 1-2!!!
Egy Mucháról kipattanó labdát passzolt az üres kapuba Di Natale 6 méterről. A gól után Mucha, Iaquinta és Quagliarella kakaskodott.
73.: GÓL!!!!!!!!! Robert Vittek gólt szerzett! OLASZORSZÁG A KIESÉS SZÉLÉN!!!
Hamsík tette be jobbról a labdát, Vittek pedig a rövid saroknál, 4 méterről a kapuba pörgette a labdát Chiellini mellől.
67.: Mucha aláfutott a labdának, Quagliarella lövését azonban Skrtel kivágta a gólvonalról.
62.: A legnagyobb sprintet Pekarík vágta ki (28,15 km/h) - Szlovákia meg spurizik a nyolcaddöntő felé.
46.: FOLYTATÓDOTT A MÉRKŐZÉS.
45+4.: VÉGE A FÉLIDŐNEK. A szlovákok megérdemelten vezetnek, az olasz játékosoknak meg kell mosnia a fejét Marcello Lippinek a szünetben.
35.: Strba távoli lövését tolta ujjheggyel szögletre Marchetti.
25.: GÓL!!! Robert Vittek gólt szerzett! VEZET, ÉS TOVÁBBJUTÁSRA ÁLL SZLOVÁKIA!!!
De Rossi a saját kapuja előtt elpasszolta a labdát, amely Vittekhez került, aki 17 méterről kilőtte a jobb alsót.
20.: A legtöbbet Hamsík fut (2206 méter), a második - nem meglepő módon - Gattuso (2146 m).
10.: 66 százalékban a szlovákoknál van a labda. Nem erre lehetett számítani előzetesen, az olaszok egyelőre az elmúlt két meccsük játékát hozza.
1.: A SZLOVÁKOK KEZDTÉK A MÉRKŐZÉST.
15:45. A két nemzet himnuszával köszöntjük kedves Olvasóinkat.
A SZLOVÁK HIMNUSZ
AZ OLASZ HIMNUSZ
Olaszországnak legalább egy pontot kell szereznie a továbbjutáshoz.
A világbajnoki címvédő kezdőcsapata a Sportmediaset szerint (1-4-3-3): Marchetti - Zambrotta, Cannavaro, Chiellini, Criscito - Gattuso, De Rossi, Montolivo - Pepe, Iaquinta, Di Natale.
Az aranylabdás csapatkapitány Fabio Cannavaro szerint a java még hátravan a világbajnoki címvédő olasz labdarúgó-válogatott számára a dél-afrikai tornán, s azt is tudja, titokban mindenki őket szeretné elkerülni. A squadra...
Tovább a teljes cikkhez »
A csapatkapitány Fabio Cannavaro után az olasz labdarúgó-válogatott újabb emblematikus figurája, Gennaro Gattuso is bejelentette, a világbajnokság után lemondja a válogatottságot....
Tovább a teljes cikkhez »
