Dicséri a bajnokságot a Fradi edzője

Szerző: shLétrehozva: 2009. november 11. 11:16
"A bajnokság színvonala jobb, mint gondoltam. A tempó ugyan nem olyan gyors, mint Angliában, de a kontinensen játszó csapatok amúgy sem játszanak olyan támadó felfogásban, mint a britek. De bárki legyőzhet bárkit, ezért jó az NB I. Örülök annak és büszke vagyok, hogy itt dolgozok" – jelentette ki a Ferencvárost irányító Craig Short, aki az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján beszélt magyarországi tapasztalatairól.


A korábban a Premier League-ben is futballozó Craig Short október 30-án váltotta a menesztett vezetőedzőt, Bobby Davisont. Első mérkőzése még balsikerrel zárult, ki ne emlékezne a diósgyőriek ellen félbeszakadt mérkőzésre? A múlt héten aztán a Fradi zárt kapuk mögött 1-0-ra legyőzte a Győrt, majd idegenben a Pápát. Pénteken a Honvéd látogat az Üllői útra, a közönség ismét csak televízión követheti majd a találkozót.

„Győzni akarunk, de a szurkolóink jelenlétében! Sajnos időnként túlságosan fanatikusak, ez nem segít nekünk. De mindenki tapasztalhatja, hogy a játékosok imádják a Fradi-légkört” – jelentette ki a 41 éves szakember.


A három éves másod osztályú szereplés után a ferencvárosi tábor egy része azonnali sikert várt az NB I-ben, de az elmúlt hónapokban kiderült, ez merész álom volt. Több csapat is előrébb jár a Fradinál, ezt már Short is tudja.

„Most már értem, miért tudott felkerülni a Debrecen a Bajnokok Ligája főtáblájára. Nagyon erős csapat. De azt kell mondanom, hogy szintén jó együttes a fiatalokra építő MTK, valamint a tőkeerős Videoton és az Újpest” – mondta a zöld-fehérek trénere.

Craig Short számos osztályban futballozott Angliában, megismerte a Premier League-et az Evertonnal és a Blackburnnel, két évvel ezelőtt pedig a második ligás Sheffield Unitednél fejezte be pályafutását. Sokat tapasztalt, de az meglepte, hogy edzői karrierje elején került külföldre.

„Huszonhat éves korom után már arról ábrándoztam, hogy más országba igazolok. Nem ez történt, arra pedig nem számítogttam, hogy edzőként sikerül a tervem. Nagyon gyorsan történtek a dolgok – vallotta be Short, majd kitért magyarországi tapasztalataira: - A csapatok taktikája más, mint Angliában. Néhány éve el sem tudtam képzelni, hogy lesznek csapatok, amelyek a 4-2-3-1-es formációt alkalmazzák, de boldog vagyok, hogy ezt most megtapasztaltam. Nagy hagyománya van Magyarországon a futballnak. Édesapám sokat mesélt a Mágikus Magyarokról, most pedig magam tapasztalom a fejlődést. Erre jó példa az U20-as válogatott világbajnoki bronzérme. Összegzésképpen elmondhatom: a magyar játékosok erősek és technikailag is nagyon képzettek”.