Del Piero: Új életet kezdek

Szerző: SHLétrehozva: 2012. május 21. 14:08
Egyedülálló, közel két évtizedes korszak ért véget a Juventus 37 éves, világbajnok, BL-győztes csatárának életében, akinek június 30-án jár le a szerződése. A Napoli elrontotta Alessandro Del Piero vasárnap esti búcsúmeccsét, a kupa nem lett meg, de így sem kell bánkódnia, a szezon hajrájában főszereplő volt, és bajnoki címhez segítette csapatát. Még van kedve futballozni, de vajon mihez kezd most?


"Egyszerűen mesés volt ez az év, az elmúlt hetek felkavaróak voltak. Sajánlom, hogy nem sikerült nyerni a Coppa Italiában, de azt hiszem, ez így is kivételes szezon volt. A tejszinhab nem került fel a tortára, de attól még finom az a torta" - nyilatkozta a csapat hivatalos honlapján Del Piero, akit a kupadöntő 68. percében, vastaps kíséretében váltott Pepe a római fináléban.

Del Piero, aki a legtöbb egyéni rekordot tartja a Juventusnál (többek között legtöbb meccs: 705, legtöbb gól: 289), 1993 szeptemberében mutatkozott be, miután hatmilliárd líráért leigazolták a Padovától. A Parma ellen kezdett először, rögtön mesterhármast szerzett, 1995-ben már bajnok lett, 1996-ban pedig bajnok és BL-győztes a Juventussal, amely közben rájött, Alex mellett nincs is szüksége Roberto Baggióra.

Hozzállásáról sokat elmond, hogy azon kevesek egyike, akik egymás után gólkirályök lett a B-ligában és az A-ligában is, karrierje legszebb pillanatait a 2006-os vb-n élhette át, ahol a házigazda németek elleni elődöntő hosszabbításában gólt szerzett, a vb-döntőben, Franciaországgal szemben pedig belőtte a maga tizenegyesét a párbajban, amelynek végén negyedik világbajnoki címét ünnepelhette Itália.

Pinturicchio (az egykori elnök, Gianni agnelli szerette reneszánsz festőkhöz hasonlítani a Juve legnagyobb klasszisait, innen a becenév), nem siránkozik, csak a szépre emlékezik:

"Mindenkinek köszönöm, aki segített ebben a szezonban, aki segített hosszú pályafutásom során. Most elmegyek nyaralni, aztán új lapot nyitok" - zárta mondandóját a sztár, aki 16 címet, köztük nyolc Scudettót gyűjtött be a csapattal.

Talán még egy szezont megérdemelt volna, de lehet, hogy mindenkinek így lesz a legjobb, hiszen a Juve merész terveket szövöget, és komolyan már nem számolt Alex-szel, aki így viszont még egy utolsó nagy kalandba vághat bele, ami akár nagyon jól is elsülhet.

Egyelőre még maga Del Piero sem tudja, hol folytatja, jelezte is, hogy nincs egyszerű helyzetben, mert 19 éve nem volt hasonló helyzetben, hogy kérők közül kellett volna választania...

Ajánlatokban nincs hiány az észak-amerikai MLS-ből, és a Premier League-ből is vannak érdeklődők, olyan sztárcsapatok is, mint a Tottenham Hotspur, vagy az Arsenal.

Maradona Del Pieróról:
"Más típusú játékos, mint Zidane. Ő szeret futballozni, szívből játszik. Ha választanom kellene Del Piero és Zidane közül, Del Pierót választanám."

Messi Del Pieróról:
"Klasszis, aki a futballra tette fel az életát, nagyon sokat tett a Juventusért és az olasz válogatottért. Gyönyörű, letisztult a stílusa, csodálatra méltó egyéniség.

Ronaldinho Del Pieróról:
"Felnézek Alexre. Jobban rúgja a szabadrúgást, mint én, és nem esik nehezemre ezt elismerni. Egyszerre szép és kiszámíthatatlan a lövés íve. Ha kapus lennék, fogalmam sem lenne, mire számítsak tőle egy ilyen helyzetben."

Andrea Agnelli elnök, Del Pieróról:
Három Juve-legendát tartunk számon: Giampiero Boniperti, Michel Platini, Alessandro Del Piero.