Del Neri távozik a Juvétól - hivatalos

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 21. 15:27
A Napoli elleni tét nélküli vasárnapi szezonzáró előtt sajtótájékoztatón maga Luigi Del Neri jelentette be, hogy kétéves szerződését felbontva távozik a Juventus labdarúgócsapatától.


„Változás történik az edzői poszton, a klub élt lehetőségével és lépett. Nem tehetek mást, mint sok sikert kívánok az utódomnak, és remélem, hogy jól választanak" – nyitott az eltávolított a Sampdoriától érkezett tréner.

„Nem élem meg ezt személyes kudarcnak. A Juventusnak köszönhetően értékes tapasztalattal gazdagodtam, új környezetben álltam helyt, fejlődtem. Teljes erőmből dolgoztam a sikerért, minden beleadtam" – tette hozzá a szakember.

A 60 éves tréner szinte napra pontosan tavaly ilyenkor, május 19-én vette át az együttes irányítását, ám nem tudott vele kilábalni az azt megelőző idénybe került gödörből: korai búcsú az El-től, és az őszi menetelés ellenére tavaszi összeomlás a bajnokságban.

Utódjáról egyelőre nincs hivatalos hír, de olasz értesülések szerint Antonio Contét nevezik ki rövidesen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Juve megtalálta az új edzőt!
A Sky Sport 24 értesülései szerint a Juventus tárgyalásba kezdett a klub egykori kiváló középpályásával, Antonio Contéval arról, hogy átvegye a szakmai irányítást a következő szezontól. A Siena már jelezte, nem gördít akadályt...
Tovább a teljes cikkhez »