Debrecenben odalett a Bőcs veretlensége

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 5. 17:06
Először kapott ki a bajnokságban a forduló előtt még listavezető Bőcs a labdarúgó NB II Keleti csoportjában. Pedig 90 percig úgy tűnt, hogy legalább egy pontot rabol Debrecenből, és megőrizheti első helyét a Ferencváros előtt. A DVSC-DEAC elleni meccs azonban 93 percig tartott, és a 92-ben Szilágyi Péter a hazai szurkolóknak szerzett örömet.



LABDARÚGÓ NB II, KELETI CSOPORT, 9. FORDULÓ:
DVSC-DEAC – BŐCS 1-0 (0-0)
Debrecen, 600 néző. Vezette: Erdős (Gyarmati II, Varga G.)
DVSC-DEAC: Verpecz – Ludánszki (Nagy R. 62.), Kardos, Fodor M., Korhut – Czanik, Varga J., Spitzmüller, Lucas (Szilágyi P. 62.) – Urbin, Rezes (Bódi 93.). Vezetőedző: Kondás Elemér
BŐCS: Hamar – Szakszon, Cséke, Martis, Molnár Zs. – Siróczki, Irhás (Vass L. 86.), Kóka (Lipták 46.), Jeney – Zsarnai (Ondó 62.), George. Vezetőedző: Tóth László
Gólszerző: Szilágyi P. (92.)
Sárga lap: Ludánszki (14.), Siróczki (33.), Jeney (37.)

 

Fél órával a mérkőzés kezdete előtt fél tucatnyian ültek a tribünön. Köztük Szentes Lázár az Újpest vezetőedzője, aki azért volt kíváncsi a rangadóra, mert a lilák a Magyar Kupában a bőcsiek ellen vívják a nyolcaddöntőt. A szakember azért érkezett, hogy feltérképezze a másodosztályban remeklő borsodi csapatot.

 

Az első játékrészben a debreceniek uralták a középpályát, ennek köszönhetően sokkal többet birtokolták a labdát. A kapuk azonban ritkán forogtak veszélyben, jobbára mezőnyjáték folyt a pályán. A hazaiaknak azért akadt egy ziccerük, amikor is Rezes vezethette a labdát a kapura, de nem tudott elpasszolni a bravúrral hárító Hamar mellett.

 

Szünet után nyíltabb futballra váltott a Bőcs, így élvezetesebbé vált a találkozó. Most már mindkét oldalon adódtak gólszerzési lehetőségek, de a nagyobbakat a kis Loki játékosai dolgozták ki.

 

Rezes akár mesterhármast is szerezhetett volna, ám a döntő pillanatokban mindig rossz megoldást választott. Hiába birkóztak egymással a felek, a rendes játékidőben nem született gól. Már-már mindenki elkönyvelte a döntetlent, amikor a 92. percben Urbin átadása után Szilágyi Péter 12 méterről ballal kilőtte a bal alsó sarkot (1-0).

 

A két élcsapat összecsapása jó iramú, de közepes színvonalú volt. A helyzetek alapján megérdemelten győzött a DVSC-DEAC, megerősítve harmadik helyét a tabellán.

 

EDZŐSZEMMEL:
Kondás Elemér: - Küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl. Korábban eldönthettük volna a három pont sorsát, de több tiszta helyzetet elrontottunk. Szerencsére a hosszabbításban egy szép támadásból megszereztük a három pontot érő találatot.
Tóth László: - Sajnálom, hogy a veretlenségi sorozatunk az utolsó utáni percben kapott góllal szakadt meg. Az igazsághoz azonban hozzátartozik: sokat tettünk azért, hogy kikapjunk…