(Fotó: dvsc.hu)
A Győrnek hatalmas lehetősége adódott arra a hétvégén, hogy két pontra csökkentse hátrányát a Debrecennel szemben hazai pályán, ehelyett nyolc pontra leszakadt, ami kevés jót jelent, mikor már csak három forduló van hátra a szezonból.
Kondás Elemér, a DVSC mestere ennek dacára nem gondolja, hogy már most hátradőlhetnének, bár nem tagadja, az újabb siker nagyon sokat érhet.
„A srácok fegyelmezetten, jól és taktikusan futballoztak, minden tisztelet kijár nekik, megérdemelten nyertük meg ezt a mérkőzést” – értékelt a Debrecen honlapján.
„Egységesek voltunk, csapatként funkcionáltunk, fegyelmezetten játszottunk. A gól után lehetett látni, hogy van tartása a csapatnak, a fiúk dolgoztak a pályán rengeteget, szép gólokat lőttek. A lélektani előny nálunk volt és ezt ki is használtuk. Van még hátra három mérkőzés, most örülünk egy kicsit a Győr felett aratott sikernek, utána készülünk a Pécs elleni találkozóra.”
Az ellenfél mestere, Pintér Attila főként a játékvezető teljesítményével foglalkozott a lefújást követően, és a legutóbbi meccsekre is kitért.
„A játékosok mindent megtettek azért, hogy megnyerjék a mérkőzést – nyilatkozta az ETO vezetőedzője. – Nehéz higgadtnak maradni, mert mindig csak arról beszélnek, hogy gólt kap a csapat, de meg kellene nézni: miből. Meccsek óta nem kapunk egyenlő feltételeket, és nagyon nehéz így tartani a lelket a labdarúgókban, mert próbálnak futballozni, de nem hagyják őket.”
| A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: | |||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Debrecen | 27 | 19 | 8 | 0 | 55-18 | 65 |
| 2. | Videoton | 27 | 18 | 3 | 6 | 52-18 | 57 |
| 3. | Győr | 27 | 18 | 3 | 6 | 50-29 | 57 |
| 4. | Honvéd | 26 | 12 | 6 | 8 | 43-32 | 42 |
| 5. | Kecskemét | 27 | 12 | 5 | 10 | 46-37 | 41 |
| 6. | Paks | 27 | 10 | 8 | 9 | 40-47 | 38 |
| 7. | Diósgyőr | 27 | 11 | 4 | 12 | 36-38 | 37 |
| 8. | Haladás | 27 | 8 | 10 | 9 | 36-33 | 34 |
| 9. | Pécs | 27 | 8 | 10 | 9 | 33-39 | 34 |
| 10. | Ferencváros | 27 | 9 | 6 | 12 | 28-30 | 33 |
| 11. | Újpest | 27 | 8 | 6 | 13 | 33-43 | 30 |
| 12. | Siófok | 27 | 7 | 9 | 11 | 27-39 | 30 |
| 13. | Pápa | 27 | 7 | 6 | 14 | 25-36 | 27 |
| 14. | Kaposvár | 26 | 5 | 12 | 9 | 30-40 | 27 |
| 15. | Vasas | 27 | 5 | 9 | 13 | 26-45 | 24 |
| 16. | Zalaegerszeg | 27 | 1 | 9 | 17 | 23-59 | 12 |
Egyetlen pontra került az aranyéremtől a Debrecen a labdarúgó NB I-ben, hiszen a Videoton és a Kecskemét után a Győrt is oda-vissza legyőzte a 27. forduló rangadóján az ETO Parkban, 2-1-re. A Lokinak a borzalmas formában lévő...
Tovább a teljes cikkhez »
