"Csodás győzelmet arattunk Udinében!"

Szerző: shLétrehozva: 2010. szeptember 20. 11:17
Igen, erre a Juventusra még Michel Platini, a klub ikonja is csak csettintene. Az Öreg Hölgy hosszú és kínkeserves utat bejárva jutott el Udinébe, ahol vasárnap valóságos mészárlást rendezett. A Serie A 3. fordulójában 4-0-val hagyta helyben az Udinesét, például Milos Kraszics, a Zebrák egyik új szerzeményének legnagyobb örömére.


Tortát még nem rendeltek, pezsgőket sem bontogatnak, most mégis boldogok a futballisták Torinó fekete-fehér részében. Az erőtlen Juventusba varázsütésre leheltek életet a játékosok. Bár Milos Kraszics a négyből egyet sem vállalt Udinében, a szerb válogatott két találatban benne volt.

"Az ilyen sikerek adnak erőt és segítenek gyorsabban hozzászokni az új környezethez - nyilatkozta érthetően feldobottan a CSZKA Moszkvát hat idény után elhagyó szélső, aki a második és a harmadik gólt készítette elő. - Elmondhatatlan érzés, csodálatos, szuper!"

A futballista felszabadultsága és őszintesége érthető, hiszen az észak-olaszokba mostanában csak az nem rúgott bele, aki nem találkozott velük. A Juve a bajnokságban legutóbb április 25-én, a Bari ellen tudott nyerni, azóta éhkoppon voltak.

"Egy nagyon fontos meccsen értünk el nagyon fontos győzelmet - folytatta a szőke hajú támadó középpályás. - Az első gól után már könnyebben ment mionden és úgy alakultak a dolgok, ahogy mi akartuk!"

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Juve-gála, Inter-fordítás, Roma-blama
VIDEÓ! A gyenge szezonrajt után látványos sikert aratott a Juventus, hátrányból fordított az Inter a Palermo otthonában, míg az utolsó pillanatban veszített két pontot a Roma a Bologna ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 3....
Tovább a teljes cikkhez »