Csoda! Észak-Koreában látták a meccset!

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 22. 16:44
Az észak-koreai állami televízió élőben, az egész ország területén sugározta a válogatott hétfői, Portugália elleni csoportmérkőzését, ami rendkívüli eseménynek számít a világ legelszigeteltebb országában. Kár, hogy 0-4-nél egyszerűen kikapcsolták a riportert.


Az adás az első élő közvetítés volt egy észak-koreai csapat külföldi szerepléséről. Az első, Brazíliával megvívott (1-2) csoportmeccset másnap este, főműsoridőben adták le az országban.

Az észak-koreaiak Cristiano Ronaldóék ellen egy malajziai műsorszolgáltatónak köszönhetően szurkolhattak „élőben” fiaiknak, mivel a dél-koreai SBS - amely a világbajnokság közvetítési jogát birtokolja az egész Koreai-félszigeten - nem tette lehetővé az adást.

Más kérdés, hogy az országban nagyon kevés háztartásnak van tévékészüléke, és többnyire az áramszolgáltatás is szünetel.

Ráadásul a hírek szerint a mérkőzés közben, 0-4-nél kikapcsolták a hivatalos kommentátort, majd a 7-0-ra végződő találkozót követően egy gyors vágással az ország első emberét és mindenható urát, Kim Dzsong Il-t dicsőítő felvételekre váltottak. 

Szép volt, fiúk!

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hétgólos „portuGála" Észak-Korea ellen
Videók! Parádés második félidőt produkálva 7-0-ra győzött a portugál labdarúgó-válogatott Észak-Korea ellen az F-csoport 2. fordulójában a világbajnokságon, ezzel gyakorlatilag továbbjutott. A szünetre egygólos előnnyel vonultak...
Tovább a teljes cikkhez »

SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Ki nyeri a 2010-es labdarúgó-világbajnokságot?
Hollandia 29.4%
 
Spanyolország 70.6%