„Csak nehogy megint koppanjon az Újpest”

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 29. 20:24
Ha nem vigyáz, megint belefuthat egy pofonba az Újpest - üzente Bárányos Zsolt, a Vasas játékmestere az Újpest csapatkapitányának, Balajcza Szabolcsnak, aki szerint a Fáy utcába mindenki győzni megy. Paulo Sousa, a Videoton mestere veszélyes ellenfélnek tartja a Fradit, amely szerint egyre inkább formába lendül, bár ez az eredményeken nem látszik. Vasas-Újpest, Debrecen-Diósgyőr, Ferencváros-Videoton: álomhétvége az NB I-ben!


A szombat fénypontja a Vasas-Újpest meccs lehet az NB I-ben, a Fáy utcában mindkét együttesnek úgy kell a siker, mint egy falat kenyér. A Vasas az első öt meccsén egy pontot gyűjtött, az Újpest nyolcadszorra érezte meg először a siker ízét, de a jelek szerint azóta egyik is, másik is felszálló ágba került.

A lila-fehéreknél számos botrány látott napvilágot a közelmúltban, ennek ellenére megvan a kellő önbizalom, vagy még talán annál is több: Balajcza Szabolcs az Nb1.hu-nak úgy nyilatkozott, minden csapat győzni jár az angyalföldiekhez, így természetesen az Újpestnek sem más a célja.

Azt már mi tesszük hozzá, a Vasas az elmúlt öt meccsen veretlen maradt, s ha nem csak a bajnokikat nézzük, akkor utoljára augusztus 13-án, Győrben kapott ki (2-1-es vezetésről), tehát nyolc ellenfél nem bírt vele egymás után.

Bárányos Zsolt a SportHirado.hu-nak reagálva elmondta, kifejezetten örül annak, hogy "lenézik őket Újpesten", mert az az ő malmukra hajthatja a vízet. "Csak nehogy egy pofonnal távozzanak tőlünk" - tette hozzá.

Az egykori válogatott játékmester arról is beszélt, az Újpest ellen nincs szükség különleges receptre, úgy készülnek, mint eddig, az öltözőben pedig a szezon kezdete óta remek a hangulat. A Fradihoz hasonlóan a lila-fehérek ellen is jók lehetnek a győzelemre. "Marijan Vlak érkeztével sok minden megváltozott, az erőnlétünketet össze sem lehet hasonlítani azzal, ami a szezon elején jellemezte a csapatot. Ne feledjük, a Kecskemét ellen volt egy kapufánk is, a Pápa ellen pedig kihagytunk két ordítónál is ordítóbb helyzetet."

A nagy kérdés, hogy ki lő majd gólt, hiszen a horvát gólfelelős Marko Simicet fegyelmezetlenségi okokból kizárták a Vasas keretéből. Juszuf Dajics vállain nagy lesz a teher.

"Valóban Juszuftól várjuk a gólt, a gólokat, de van még nekünk néhány fiatal támadónk, Belicky Gergő is kezdő lehet, úgy gondolom, és szerintem nem is okoz majd csalódást."

A vasárnap is különleges nap lesz azok számára, akik jóban-rosszban kitartanak a magyar futball mellett. A 28-szoros bajnok, de idén csak vergődő Ferencváros a címvédő Videotont fogadja az Üllői úton.

A zöld-fehérek utoljára több mint 8 esztendeje(!) tudták legyőzni a Vidit saját közönségük előtt, 2003. április 5-én Kriston góljával 1-0-ra nyert az FTC, azóta azonban nem ünnepelhettek győzelmet a hazaiak, sőt mindent egybevéve is nyeretlenek hét éve a Vidi ellen. Legutóbb, ebben a szereposztásban 5-0-ra győztek a fehérváriak, ami egyébként példátlan a párharcban. Érdekesség, hogy a Sousa-gárda sorozatban a harmadik meccsét játssza olyan együttes ellen, amelyik edzőváltáson esett át a közelmúltban.

"Úgy érzem, hogy a Ferencváros most van a legjobb passzban az eddigi szezonban" - kezdte a játékosként kétszeres BL-győztes tréner. "Igaz, hogy az elmúlt két meccsükön kikaptak, de intenzívebbnek látom a játékukat, és egységesebbnek a fellépésüket. Sok munka van a Fradiban, jó meccset várok, ahol nehéz dolgunk lesz, már csak azért is mert nagyon erős az ellenfél szurkolótábora. Kell, hogy legyen bennünk tartás, a legutóbbi győzelem jó alapot teremthet ehhez. Szeretnénk végre idegenben is nyerni" - számolt be várakozásairól Paulo Sousa.

A rivális klubmenedzserét, Détári Lajost "lapzártáig" nem sikerült elérnünk, de szombaton terveink szerint megszóltatjuk a tíz forduló után ötpontos Fradi edzőjét arról, mire számít a bajnok ellen.

A Debrecen-Diósgyőr tiszántúli derbi előtt a hazaiak védője, Mészáros Norbert kért szót:

"Egy nagyon jó csapat látogat hozzánk, és ezt nem csak az alapján mondom, hogy a borsodiak megállították a Győr menetelését, ugyanis az előző bajnokijukon is remekül szerepeltek. Azzal, hogy legutóbb legyőzték hazai közönség előtt a Rába-partiakat, még nagyobb önbizalommal látogatnak hozzánk, és bizonyára elszántan küzdenek majd ellenünk. Emiatt nagyon nehéz mérkőzésre számítok, de úgy gondolom, ismét telt ház lesz, ami mindig feldob minket, nagyobb erőt ad nekünk."

A Loki eddig 35 alkalommal mérkőzött meg a DVTK-val a legmagasabb osztályban. A mérleg jelentősen a hajdúságiak felé billen, hiszen 21 győzelem mellett hétszer döntetlent értünk el, és csak hétszer szenvedtekvereséget.

LABDARÚGÓ NB I, 11. FORDULÓ
Péntek
Győr-Kecskemét 18:00
Szombat
Honvéd-Paks 15:00
Vasas-Újpest 17:30
Pécs-Kaposvár 18:00
Zalaegerszeg-Pápa 18:00
Haladás-Siófok 18:00
Vasárnap
Debrecen-Diósgyőr 16:00
Ferencváros-Videoton 18:00
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1.   Debreceni VSC 10 8 2 0 21-8 +13 26
2.   Györi ETO FC 10 8 1 1 17-7 +10 25
3.   Budapest Honvéd 10 6 1 3 19-10 +9 19
4.   Diósgyöri VTK 10 5 3 2 16-10 +6 18
5.   Pécsi MFC 10 5 3 2 17-18 -1 18
6.   Videoton FC 10 5 2 3 16-7 +9 17
7.   Kecskeméti TE 10 4 4 2 18-12 +6 16
8.   Lombard Pápa TFC 10 4 2 4 10-10 0 14
9.   BFC Siófok 10 2 5 3 8-8 0 11
10.   Paksi FC 10 2 5 3 19-23 -4 11
11.   Szombathelyi Haladás 10 3 2 5 10-15 -5 11
12.   Újpest FC 10 2 2 6 13-16 -3 8
13.   Kaposvári RFC 10 1 5 4 13-19 -6 8
14.   Budapesti Vasas 10 1 5 4 9-16 -7 8
15.   Ferencvárosi TC 10 1 2 7 6-13 -7 5
16.   Zalaegerszegi TE 10 0 2 8 6-26 -20 2

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Videoton éledezik, Sousa hallgat
Visszapillantó! A Videoton volt a hétvége nyertese a labdarúgó NB I-ben, a címvédő pénteki győzelmével értékes pontokat hozott a két meglógott éllovas, a meccsét az utolsó pillanatokban döntetlenre mentő Debrecen, illetve a...
Tovább a teljes cikkhez »