Csak magyar gólok születtek, mégis kikapott a Naftától a Haladás

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 2. 20:16
Az élvonalba feljutott Haladás együttese Szentgotthárdon csapott össze a Nafta Lendavával, és 2-1-es vereséget szenvedett. Érdekesség, hogy magyar játékos szerezte a meccs mindhárom gólját, hiszen a szlovénok Kuttor öngólja és a lendvai színekben futballozó Sebők József találata révén voltak eredményesek.


A szombathelyiek abszolút idény eleji formában futballoztak: a 6. percben Kuttor Attila fejelt a saját kapujába. Ugyan Andorka egyenlített egy labdaszerzés után indított gyors támadást követően, de Nem sokkal az első félidő vége előtt a szlovéniai csapat magyar csatára, Sebők József talált Rózsa Dániel kapujába.
 
A második játékrészben a Balassa vezette fiatalok kaptak lehetőséget, valamint az Anderlechttől próbajátékon lévő elefántcsontparti Ninakou Paul Armand.
 
Az eredmény ekkor már nem változott, így vereséggel kezdte a Soproni Ligára való felkészülést az újonc zöld-fehér együttes.
 
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Szombathelyi Haladás - Nafta Lendava 1–2 (1–2)
Szentgotthárd, 300 néző.
Haladás: Rózsa - Csontos, Guzmics, Kuttor, Tóth P. - Vörös, Kaj, Rajos - Sipos N., Andorka, Oross.
Csereként a II. félidőben szóhoz jutott még: Boros, Joó, Balassa, Kovács Zs., Burkus, Csutak, Pölöskei, Sümeghy, Niankou, Simon A. és Hujber.
Gólszerző: Andorka ill. Kuttor (öngól), Sebők J.